Psalms 17

(En bøn af David.) HERRE, hør en retfærdig Sag, lyt til min Klage lån Øre til Bøn fra svigløse Læber!

Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.

Fra dig skal min Ret udgå, thi hvad ret er, ser dine Øjne.

A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

Prøv mit Hjerte, se efter om Natten, ransag mig, du finder ej Svig hos mig.

Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi *rosszat; ha tán* gondoltam *is,* nem jött ki a számon.

Ej synded min Mund, hvad end Mennesker gjorde; ved dine Læbers Ord vogted jeg mig for Voldsmænds Veje;

Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.

mine Skridt har holdt dine Spor, jeg vaklede ej på min Gang.

Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

Jeg råber til dig, thi du svarer mig, Gud, bøj Øret til mig, hør på mit Ord!

Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

Vis, dig underfuldt nådig, du Frelser for dem, der tyr til din højre for Fjender!

Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

Vogt mig som Øjestenen, skjul mig i dine Vingers Skygge

Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

for gudløse, der øver Vold imod mig, glubske Fjender, som omringer mig;

A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

de har lukket deres Hjerte med Fedt, deres Mund fører Hovmodstale.

Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

De omringer os, overalt hvor vi går, de sigter på at slå os til Jorden.

Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.

De er som den rovgridske Løve, den unge Løve, der ligger på Lur.

Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.

Rejs dig, HERRE, træd ham i Møde, kast ham til Jorden, fri med dit Sværd min Sjæl fra den gudløses Vold,

Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;

fra Mændene, HERRE, med din Hånd, fra dødelige Mænd - lad dem få deres Del i levende Live! Fyld deres Bug med dit Forråd af Vrede, lad Børnene mættes dermed og efterlade deres Børn, hvad de levner!

Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

Men jeg skal i Retfærd skue dit Åsyn, mættes ved din Skikkelse, når jeg vågner.

Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.