II Corinthians 3

Пак ли започваме да се препоръчваме? Или и ние, както някои, имаме нужда от препоръчителни писма до вас или от вас?

Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?

Вие сте нашето писмо, написано в сърцата ни, узнавано и прочитано от всички хора;

A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;

и става явно, че вие сте Христово писмо, произлязло чрез нашето служение, написано не с мастило, а с Духа на живия Бог, не на плочи от камък, а на плочи от плът – на сърцето.

A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.

И ние имаме такава увереност спрямо Бога чрез Христос;

Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.

не че ние сме способни от само себе си да съдим за нещо като от нас си, но нашата способност е от Бога,

Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:

който ни направи способни да бъдем служители на нов завет – не на буквата, а на Духа; защото буквата убива, а Духът оживотворява.

A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Но ако служенето на онова, което докарва смърт, написано с букви, издълбани на камък, стана с такава слава, че израилевите синове не можеха да гледат Мойсей в лице заради блясъка на лицето му, който преминаваше,

Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt:

как служенето на Духа няма да бъде с по-голяма слава?

Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

Защото, ако служенето на онова, което докарва осъждане, стана със слава, служенето на онова, което докарва правда, го надминава много повече по слава.

Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?

Защото и онова, което е било прославено, не е било прославено в това отношение, поради славата, която превъзхожда.

Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.

Защото, ако преходното беше със слава, колко повече ще бъде в слава трайното!

Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.

И така, като имаме такава надежда, пристъпваме с голямо дръзновение

Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;

и не сме като Мойсей, който слагаше покривало на лицето си, за да не могат израилевите синове да гледат края на това, което преминаваше.

És nem, miként Mózes, *a ki* leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.

Но техните умове бяха заслепени. Защото и до днес същото това покривало стои при прочитането на Стария Завет, като не се открива, защото то се отмахва в Христос.

De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

Но и до днес при прочитането на Мойсей покривало лежи на сърцето им,

Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

но когато Израил се обърне към Господа, покривалото се отмахва.

Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

А Господ е Духът; и където е Господният Дух, там е свобода.

Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

А ние всички, с открито лице, гледайки като в огледало Господната слава, биваме преобразявани в същия образ от слава в слава, като от Господния Дух.

Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.