II Corinthians 2

Но в себе си реших това: да не идвам при вас пак със скръб.

Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.

Защото, ако аз ви наскърбявам, то кой ще развесели мен, ако не този, който е бил наскърбен от мен?

Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok?

И това писах нарочно, да не би когато дойда, да бъда наскърбен от онези, които би трябвало да ме зарадват, като съм сигурен във всички вас, че моята радост е радостта на всички вас.

És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.

Защото с голяма скръб и свито сърце ви писах с много сълзи – не за да се наскърбите, а за да познаете любовта, която аз имам особено към вас.

Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem.

Но ако някой е причинил скръб, не е наскърбил мен, а донякъде – да не кажа прекалено много – всички вас.

Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy *azt* ne terheljem, titeket mindnyájatokat.

За такъв един е достатъчно това наказание, което му е било наложено от мнозинството;

Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése:

така че сега вече вие трябва по-добре да му простите и да го утешите, да не би такъв един да бъде погълнат от прекомерната скръб.

Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.

Затова ви умолявам да го уверите в любовта си към него.

Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.

Понеже затова и писах – за да позная от опит дали сте послушни във всичко.

Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?

А на когото вие прощавате нещо, прощавам и аз; защото, ако и аз съм простил нещо, простил съм го заради вас пред лицето на Христос,

A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek *cselekedtem* Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:

да не би Сатана да добие преимущество над нас; защото неговите замисли не са ни неизвестни.

Mert jól ismerjük az ő szándékait.

И когато дойдох в Троада да проповядвам благовестието на Христос и когато ми се отвори врата в Господното дело,

Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;

духът ми не се успокои, понеже не намерих брат си Тит, а като се простих с тях, отпътувах за Македония.

Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.

Но благодаря на Бога, който винаги ни води в победно шествие в Христос и на всяко място изявява чрез нас благоуханието на познанието за Него.

Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.

Защото за Бога ние сме благоуханието на Христос сред тези, които се спасяват, и сред онези, които погиват.

Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;

За едните – смъртоносно ухание, което докарва смърт, а за другите – животворно ухание, което докарва живот. И кой е способен на това?

Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?

Защото ние не сме като мнозината, които изопачават Божието слово, а говорим искрено в Христос, като от Бога, пред Бога.

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.