II Corinthians 3

Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?

A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;

A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.

Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.

Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:

A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt:

Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?

Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.

Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.

Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;

És nem, miként Mózes, *a ki* leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.

De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.