II Corinthians 3

Do we begin again to commend ourselves? or need we, as some others, epistles of commendation to you, or letters of commendation from you?

Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?

Ye are our epistle written in our hearts, known and read of all men:

A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;

Forasmuch as ye are manifestly declared to be the epistle of Christ ministered by us, written not with ink, but with the Spirit of the living God; not in tables of stone, but in fleshy tables of the heart.

A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.

And such trust have we through Christ to God-ward:

Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.

Not that we are sufficient of ourselves to think any thing as of ourselves; but our sufficiency is of God;

Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:

Who also hath made us able ministers of the new testament; not of the letter, but of the spirit: for the letter killeth, but the spirit giveth life.

A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

But if the ministration of death, written and engraven in stones, was glorious, so that the children of Israel could not stedfastly behold the face of Moses for the glory of his countenance; which glory was to be done away:

Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt:

How shall not the ministration of the spirit be rather glorious?

Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

For if the ministration of condemnation be glory, much more doth the ministration of righteousness exceed in glory.

Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?

For even that which was made glorious had no glory in this respect, by reason of the glory that excelleth.

Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.

For if that which is done away was glorious, much more that which remaineth is glorious.

Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.

Seeing then that we have such hope, we use great plainness of speech:

Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;

And not as Moses, which put a vail over his face, that the children of Israel could not stedfastly look to the end of that which is abolished:

És nem, miként Mózes, *a ki* leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.

But their minds were blinded: for until this day remaineth the same vail untaken away in the reading of the old testament; which vail is done away in Christ.

De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

But even unto this day, when Moses is read, the vail is upon their heart.

Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

Nevertheless when it shall turn to the Lord, the vail shall be taken away.

Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

Now the Lord is that Spirit: and where the Spirit of the Lord is, there is liberty.

Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

But we all, with open face beholding as in a glass the glory of the Lord, are changed into the same image from glory to glory, even as by the Spirit of the Lord.

Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.