Psalms 17

Modlitba Davidova. Vyslyš, Hospodine, spravedlnost, a pozoruj volání mého; nakloň uší k modlitbě mé, kteráž jest beze vší rtů ošemetnosti.

Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.

Od tváři tvé vyjdiž soud můj, oči tvé nechať patří na upřímnost.

A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

Zkusils srdce mého, navštívils je v noci; ohněm jsi mne zpruboval, aniž jsi co shledal; to, což myslím, nepředstihá úst mých.

Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi *rosszat; ha tán* gondoltam *is,* nem jött ki a számon.

Z strany pak skutků lidských, já podlé slova rtů tvých vystříhal jsem se stezky zhoubce.

Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.

Zdržuj kroky mé na cestách svých, aby se neuchylovaly nohy mé.

Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

Já volám k tobě, nebo vyslýcháš mne, ó Bože silný; nakloň ke mně ucha svého, a slyš řeč mou.

Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

Prokaž milosrdenství svá, naději majících ochránce před těmi, kteříž povstávají proti pravici tvé.

Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

Ostříhej mne jako zřítelnice oka, v stínu křídel svých skrej mne,

Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

Od tváři bezbožných těch, kteříž mne hubí, od nepřátel mých úhlavních obkličujících mne,

A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

Kteříž tukem svým zarostli, mluví pyšně ústy svými.

Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

Jižť i kroky naše předstihají, oči své obrácené mají, aby nás porazili na zem.

Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.

Každý z nich podoben jest lvu žádostivému loupeže, a lvíčeti sedícímu v skrýši.

Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.

Povstaniž, Hospodine, předejdi tváři jeho, sehni jej, a vytrhni duši mou od bezbožníka mečem svým,

Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;

Rukou svou od lidí, ó Hospodine, od lidí světských, jichžto oddíl jest v tomto životě, a jejichž břicho ty z špižírny své naplňuješ. Čímž i synové jejich nasyceni bývají, a ostatků zanechávají maličkým svým.

Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

Já pak v spravedlnosti spatřovati budu tvář tvou; nasycen budu obrazem tvým, když procítím.

Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.