Psalms 132

En sang ved festreisene. Herre, gi David lønn for hans møie,

Grádicsok éneke. Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról;

han som tilsvor Herren, gav Jakobs Veldige det løfte:

A ki megesküdt az Úrnak, fogadást tőn a Jákób Istenének:

Jeg vil ikke gå inn i mitt huses telt, jeg vil ikke stige op på min sengs leie,

Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba;

jeg vil ikke unne mine øine søvn, mine øielokk slummer,

Nem bocsátok álmot szemeimre s pilláimra szendert;

før jeg finner et sted for Herren, en bolig for Jakobs Veldige!

Míg helyet nem találok az Úrnak, Jákób Istenének hajlékot!

Se, vi hørte om den i Efrata, vi fant den i skogsbygden.

Ímé, hallottunk róla Efratában; rátaláltunk Jaar térségein:

Vi vil komme til hans bolig, vi vil tilbede for hans føtters skammel.

Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!

Reis dig, Herre, og kom til ditt hvilested, du og din styrkes ark!

Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája!

La dine prester klæ sig i rettferd og dine fromme rope med fryd!

Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeltjeid pedig örvendezzenek!

For Davids, din tjeners skyld vise du ikke din salvedes åsyn tilbake!

Dávidért, a te szolgádért, ne fordulj el felkented színétől!

Herren har svoret David en sann ed, som han ikke vil gå fra: Av ditt livs frukt vil jeg sette konger på din trone;

Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;

dersom dine barn holder min pakt og mine vidnesbyrd, som jeg vil lære dem, da skal også deres barn for all tid sitte på dine trone.

Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, a melyekre megtanítom őket, fiaik is mindörökké székedben ülnek.

For Herren har utkåret Sion, han har attrådd det til sin bolig:

Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül:

Dette er mitt hvilested til evig tid; her vil jeg bo, fordi jeg har attrådd det.

Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;

Dets mat vil jeg velsigne, dets fattige vil jeg mette med brød,

Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel;

og dets prester vil jeg klæ med fryd.

Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei.

Der vil jeg la et horn vokse op for David, gjøre i stand en lampe for min salvede.

Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek.

Hans fiender vil jeg klæ i skam, men på ham skal hans krone stråle.

Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.