Ecclesiastes 1

A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.

Ord av predikeren, sønn av David, konge i Jerusalem.

Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!

Bare tomhet, sier predikeren, bare idelig tomhet! Alt er tomhet.

Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?

Hvad vinning har mennesket av alt sitt strev, som han møier sig med under solen?

Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.

Slekt går, og slekt kommer, men jorden står evindelig.

És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő *ismét* feltámad.

Og solen går op, og solen går ned, og den haster tilbake til det sted hvor den går op.

Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.

Vinden går mot syd og vender sig mot nord; den vender og vender sig om under sin gang og begynner så atter sitt kretsløp.

Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.

Alle bekker løper ut i havet, men havet blir ikke fullt; til det sted som bekkene går til, dit går de alltid igjen.

Minden dolgok *mint* fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.

Alle ting strever utrettelig, ingen kan utsi det; øiet blir ikke mett av å se, og øret blir ikke fullt av å høre.

A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.

Det som har vært, er det som skal bli, og det som har hendt, er det som skal hende, og det er intet nytt under solen.

Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.

Er det noget hvorom en vilde si: Se, dette er nytt - så har det vært til for lenge siden, i fremfarne tider som var før oss.

Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.

Det er ingen som minnes dem som har levd før, og heller ikke vil de som siden skal komme, leve i minnet hos dem som kommer efter.

Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.

Jeg, predikeren, var konge over Israel i Jerusalem,

És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele.

og jeg vendte min hu til å ransake og utgranske med visdom alt det som hender under himmelen; det er en ond plage, som Gud har gitt menneskenes barn å plage sig med.

Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

Jeg sa alle de gjerninger som gjøres under solen, og se, alt sammen var tomhet og jag efter vind.

Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható.

Det som er kroket, kan ikke bli rett, og det som mangler, kan ingen regne med.

Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt!

Jeg talte med mig selv i mitt indre og sa: Se, jeg har vunnet mig større og rikere visdom enn alle som har rådet over Jerusalem før mig, og mitt hjerte har skuet megen visdom og kunnskap.

Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.

Og jeg vendte min hu til å kjenne visdommen og kjenne dårskap og uforstand, men jeg skjønte at også dette var jag efter vind.

For hvor det er megen visdom, der er det megen gremmelse, og den som øker kunnskap, øker smerte.