Ecclesiastes 1

1:1

A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.

Parole dell’Ecclesiaste, figliuolo di Davide, re di Gerusalemme.

1:2

Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!

Vanità delle vanità, dice l’Ecclesiaste;

1:3

Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?

vanità delle vanità; tutto è vanità. Che profitto ha l’uomo di tutta la fatica che dura sotto il sole?

1:4

Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.

Una generazione se ne va, un’altra viene, e la terra sussiste in perpetuo.

1:5

És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő *ismét* feltámad.

Anche il sole si leva, poi tramonta, e s’affretta verso il luogo donde si leva di nuovo.

1:6

Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.

Il vento soffia verso il mezzogiorno, poi gira verso settentrione; va girando, girando continuamente, per ricominciare gli stessi giri.

1:7

Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.

Tutti i fiumi corrono al mare, eppure il mare non s’empie; al luogo dove i fiumi si dirigono, tornano a dirigersi sempre.

1:8

Minden dolgok *mint* fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.

Ogni cosa è in travaglio, più di quel che l’uomo possa dire; l’occhio non si sazia mai di vedere, e l’orecchio non è mai stanco d’udire.

1:9

A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.

Quello ch’è stato è quel che sarà; quel che s’è fatto è quel che si farà; non v’è nulla di nuovo sotto il sole.