Habakkuk 3

(En Bøn af Profeten Hahakkuk. Al-sjigjonot.)

Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.

HERRE, jeg har hørt dit Ry, jeg har skuet din Gerning, HERRE. Fuldbyrd det i Årenes Løb, åbenbar dig i Årenes Løb, kom Barmhjertighed i Hu under Vreden!

Uram, hallám, a mit hirdettél, *és* megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!

Gud drager frem fra Teman, den Hellige fra Parans Bjerge. - Sela. Hans Højhed skjuler Himlen, hans Herlighed fylder Jorden.

Isten a Témán felől jön, és a Szent a Párán hegyéről. Szela. Dicsősége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.

Under ham er Glans som Ild, fra hans Side udgår Stråler; der er hans Vælde i Skjul.

Ragyogása, mint a napé, sugarak *támadnak* mellőle; és ott van az ő hatalmának rejteke.

Foran ham vandrer Pest, og efter ham følger Sot.

Előtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.

Hans Fjed får Jorden til at skælve, hans Blik får Folk til at bæve. De ældgamle Bjerge brister, de evige Høje synker, ad evige Stier går han.

Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók!

Kusjans Telte bæver, Telttæpperne i Midjans Land.

Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!

Er HERREN da vred på Strømmene, gælder din Vrede Strømmene, gælder din Harme Havet, siden du farer frem på dine Heste og dine Vogne drøner.

A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bőszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?

Din Bue kom blottet til Syne, din Buestreng mætter du med Pile. - Sela. Du kløver Jorden i Strømme,

Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek *esküvéssel tett* igéret szerint! Szela. A föld folyókat ömleszt.

Bjergene ser dig og skælver. Skyerne nedsender Regnskyl, og Afgrunden løfter sin Røst.

Látnak téged *és* megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, *és* magasra emeli karjait.

Solen glemmer at stå op, Månen bliver i sit Bo; de flygter for Skinnet af dine Pile, for Glansen af dit lynende Spyd.

A nap *és* hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétől *és* ragyogó kopjád villanásától.

I Harme skrider du hen over Jorden, du nedtramper Folk i Vrede.

Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.

Du drager ud til Frelse for dit Folk, ud for at frelse din Salvede. Du knuser den gudløses Hustag, blotter Grunden til Klippen. - Sela.

Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!

Med dit Spyd gennemborer du hans Hoved, bans Høvdinger splittes.

Saját dárdájával vered át az ő vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.

Du tramper hans Heste i Havet, i de mange Vandes Dynd.

Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.

Jeg hørte det; da bæved min Krop, ved Braget skjalv mine Læber; Edder for i mine Ben, og under mig vakled mine Skridt. Jeg bier på Trængselens Dag over Folket, som volder os Krig.

Hallám és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.

Thi Figentræet blomstrer ikke, Vinstokken giver intet, Olietræets Afgrøde svigter, Markerne giver ej Føde. Fårene svandt af Folden, i Staldene findes ej Okser.

Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.

Men jeg vil frydes i HERREN, juble i min Frelses Gud.

De én örvendezni fogok az Úrban, *és* vígadok az én szabadító Istenemben.

Den Herre HERREN er min Styrke, han gør mine Fødder som Hindens og lader mig gå på mine Høje. Til Sangmesteren. Med Strengespil.

Az Úr Isten az én erősségem, hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel.