II Samuel 1

És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és Dávid két napig Siklágban időzött:

Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.

Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.

Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és Jonathán az ő fia meghalának.

Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki *ezt* elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia?

Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet.

Hátratekintvén pedig *Saul,* megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol *vagyok* én.

Monda pedig nékem: Ki *vagy* te? Felelék néki: Amálekita vagyok.

Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.

Annakokáért *én* mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején *vala,* és az aranypereczet, mely az ő karján *volt,* és azokat *ímé* ide hoztam az én uramnak.

Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ő vele *valának.*

És nagy zokogással sírának, és bőjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.

És monda Dávid az ifjúnak, a ki *ezt* elbeszélé néki: Honnét *való* *vagy* te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.

Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?

És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg őt. Ki általüté azt, és meghala.

És monda néki Dávid: A te véred *legyen* a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.

És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián,

És monda (*íjdal ez,* hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):

Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!

Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne *szálljon, *és mezőtök *ne teremjen semmi* áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős *vitézek* paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.

A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.

Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának.

Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.

Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!

Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.

Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!