Tedy się zasmucił król, i wstąpił na salę onej bramy, a płakał, i tak mówił idąc: Synu mój Absalomie, synu mój! Synu mój Absalomie! obym ja był umarł miasto ciebie! Absalomie, synu mój, synu mój!
És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: *Szerelmes* fiam, Absolon! *édes* fiam, *édes* fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, *édes* fiam, *szerelmes* fiam!