Psalms 142

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

Masquil de David: Oración que hizo cuando estaba en la cueva. CON mi voz clamaré á JEHOVÁ, Con mi voz pediré á JEHOVÁ misericordia.

Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

Delante de él derramaré mi querella; Delante de él denunciaré mi angustia.

Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

Cuando mi espíritu se angustiaba dentro de mí, tú conociste mi senda. En el camino en que andaba, me escondieron lazo.

Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

Miraba á la mano derecha, y observaba; mas no había quien me conociese; No tuve refugio, no había quien volviese por mi vida.

Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

Clamé á ti, oh JEHOVÁ, Dije: Tú eres mi esperanza, Y mi porción en la tierra de los vivientes.

Hívlak téged, oh Uram; *s ezt* mondom: Te vagy oltalmam *és* örökségem az élőknek földén;

Escucha mi clamor, que estoy muy afligido; Líbrame de los que me persiguen, porque son más fuertes que yo.

Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! * (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. *

Saca mi alma de la cárcel para que alabe tu nombre: Me rodearán los justos, Porque tú me serás propicio.