Psalms 142

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

Com a minha voz clamo ao Senhor; com a minha voz ao Senhor suplico.

Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

Derramo perante ele a minha queixa; diante dele exponho a minha tribulação.

Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

Quando dentro de mim esmorece o meu espírito, então tu conheces a minha vereda; no caminho em que eu ando ocultaram-me um laço.

Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

Olha para a minha mão direita, e vê, pois não há quem me conheça; refúgio me faltou; ninguém se interessa por mim.

Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

A ti, ó Senhor, clamei; eu disse: Tu és o meu refúgio, o meu quinhão na terra dos viventes.

Hívlak téged, oh Uram; *s ezt* mondom: Te vagy oltalmam *és* örökségem az élőknek földén;

Atende ao meu clamor, porque estou muito abatido; livra-me dos meus perseguidores, porque são mais fortes do que eu.

Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! * (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. *

Tira-me da prisão, para que eu louve o teu nome; os justos me rodearão, pois me farás muito bem.