Psalms 137

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

By the rivers of Babylon, there we sat down, yea, we wept, when we remembered Zion.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

We hanged our harps upon the willows in the midst thereof.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

For there they that carried us away captive required of us a song; and they that wasted us required of us mirth, saying, Sing us one of the songs of Zion.

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How shall we sing the LORD'S song in a strange land?

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand forget her cunning.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

If I do not remember thee, let my tongue cleave to the roof of my mouth; if I prefer not Jerusalem above my chief joy.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, O LORD, the children of Edom in the day of Jerusalem; who said, Rase it, rase it, even to the foundation thereof.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

O daughter of Babylon, who art to be destroyed; happy shall he be, that rewardeth thee as thou hast served us.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Happy shall he be, that taketh and dasheth thy little ones against the stones.