Psalms 137

Na obali rijeka babilonskih sjeđasmo i plakasmo spominjući se Siona;

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

o vrbe naokolo harfe svoje bijasmo povješali.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

I tada naši tamničari zaiskaše od nas da pjevamo, porobljivači naši zaiskaše da se veselimo: "Pjevajte nam pjesmu sionsku!"

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Kako da pjesmu Jahvinu pjevamo u zemlji tuđinskoj!

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Nek' se osuši desnica moja, Jeruzaleme, ako tebe zaboravim!

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Nek' mi se jezik za nepce prilijepi ako spomen tvoj smetnem ja ikada, ako ne stavim Jeruzalem vrh svake radosti svoje!

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Ne zaboravi, Jahve, sinovima Edoma kako su u dan kobni Jeruzalemov vikali oni: "Rušite! Srušite ga do temelja!"

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Kćeri babilonska, pustošiteljice, blažen koji ti vrati milo za drago za sva zla što si nam ih nanijela!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Blažen koji zgrabi i smrska o stijenu tvoju dojenčad!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!