Psalms 137

(По слав. 136) При реките на Вавилон, там седяхме и плачехме, когато си спомняхме Сион.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

На върбите сред него окачихме арфите си.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

Защото там тези, които ни плениха, поискаха от нас думи на песен; и които ни притесняваха — веселие, казвайки: Попейте ни от сионските песни!

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Как да пеем ГОСПОДНА песен в чужда земя?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Ако те забравя, Ерусалиме, да забрави десницата ми умението си!

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Да се залепи езикът ми за небцето ми, ако не те помня, ако не издигна Ерусалим начело на радостта си!

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Спомни си, ГОСПОДИ, деня на Ерусалим против синовете на Едом които казваха: Сринете, сринете го до самата му основа!

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

О, дъще вавилонска, която ще запустееш, блажен онзи, който ти отплати за всичко, което си ни сторила!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Блажен онзи, който хване децата ти и ги разбие в скалата!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!