Psalms 137

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Babelin virtain tykönä me istuimme ja itkimme, kuin me Zionin muistimme.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

Kanteleemme me ripustimme pajuihin, jotka siellä olivat.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Siellä he käskivät meidän veisata, jotka meitä vankina pitivät, ja iloita meidän itkussamme: Veisatkaat meille Zionin virsiä.

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Kuinka me veisaisimme Herran veisun vieraalla maalla?

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Jos minä unohdan sinua, Jerusalem, niin olkoon oikia käteni unohdettu.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Tarttukoon kieleni suuni lakeen, ellen minä sinua muista, ellen minä tee Jerusalemia ylimmäiseksi ilokseni.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Herra, muista Edomin lapsia Jerusalemin päivänä, jotka sanovat: repikäät maahan hamaan hänen perustukseensa asti.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Sinä hävitetty tytär, Babel; autuas on, se joka sinulle kostaa, niinkuin sinä meille tehnyt olet.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Autuas on se, joka piskuiset lapses ottaa ja paiskaa kiviin.