Psalms 137

Ved Babels Floder, der sad vi og græd, når Zion randt os i hu.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Vi hængte vore Harper i Landets Pile.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

Thi de, der havde bortført os, bad os synge, vore Bødler bad os være glade: "Syng os af Zions Sange!"

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Hvor kan vi synge HERRENs Sange på fremmed Grund?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Jerusalem, glemmer jeg dig, da visne min højre!

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Min Tunge hænge ved Ganen, om ikke jeg ihukommer dig, om ikke jeg sætter Jerusalem over min højeste Glæde!

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

HERRE, ihukom Edoms Sønner for Jerusalems Dag, at de råbte: "Nedbryd, nedbryd lige til Grunden!"

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Du Babels Datter, du Ødelægger! Salig den, der gengælder dig, hvad du gjorde imod os!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Salig den, der griber dine spæde og knuser dem mod Klippen!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!