Job 39

Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;

Mikor meglapulnak tanyáikon, *és* a bokrok közt lesben vesztegelnek?

Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?

Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?

Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?

*Csak* összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.

Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.

Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,

A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?

Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.

A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld *gazt* felkeres.

Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?

Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?

Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?

Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?

Vígan *leng* a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?

Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!

És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.

Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;

Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.

De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.

Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?

Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!

*Lábai* vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.

Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;

Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:

Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.

A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.

A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, *és* kiterjeszti szárnyait dél felé?

A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? * (Job 39:31) A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön. * * (Job 39:32) Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. * *terem.* * * * (Job 39:34) Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: * * (Job 39:35) A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki! * * (Job 39:36) És szóla Jób az Úrnak, és monda: * * (Job 39:37) Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. * * (Job 39:38) Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé! *