Job 31

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.
Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!
Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.