Job 10

Η ψυχη μου εβαρυνθη την ζωην μου θελω παραδοθη εις το παραπονον μου θελω λαλησει εν τη πικρια της ψυχης μου.

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Θελω ειπει προς τον Θεον, μη με καταδικασης δειξον μοι δια τι με δικαζεις.

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Ειναι καλον εις σε να καταθλιβης, να καταφρονης το εργον των χειρων σου και να ευοδονης την βουλην των ασεβων;

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

Σαρκος οφθαλμους εχεις; η βλεπεις καθως βλεπει ανθρωπος;

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Ανθρωπινος ειναι ο βιος σου; η τα ετη σου ως ημεραι ανθρωπου,

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

ωστε αναζητεις την ανομιαν μου και ανερευνας την αμαρτιαν μου;

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

Ενω εξευρεις οτι δεν ησεβησα και δεν υπαρχει ο ελευθερων εκ των χειρων σου.

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

Αι χειρες σου με εμορφωσαν και με επλασαν ολον κυκλω και με καταστρεφεις.

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Ενθυμηθητι, δεομαι, οτι ως πηλον με εκαμες και εις χωμα θελεις με επιστρεψει.

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Δεν με ημελξας ως γαλα και με επηξας ως τυρον;

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

Δερμα και σαρκα με ενεδυσας και με οστα και νευρα με περιεφραξας.

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

Ζωην και ελεος εχαρισας εις εμε, και η επισκεψις σου εφυλαξε το πνευμα μου

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

ταυτα ομως εκρυπτες εν τη καρδια σου εξευρω οτι τουτο ητο μετα σου.

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

Εαν αμαρτησω, με παραφυλαττεις, και απο της ανομιας μου δεν θελεις με αθωωσει.

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

Εαν ασεβησω, ουαι εις εμε και εαν ημαι δικαιος, δεν δυναμαι να σηκωσω την κεφαλην μου ειμαι πληρης ατιμιας ιδε λοιπον την θλιψιν μου,

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

διοτι αυξανει. Με κυνηγεις ως αγριος λεων και επιστρεφων δεικνυεσαι θαυμαστος κατ εμου.

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

Ανανεονεις τους μαρτυρας σου εναντιον μου, και πληθυνεις την οργην σου κατ εμου αλλαγαι στρατευματος γινονται επ εμε.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

Δια τι λοιπον με εξηγαγες εκ της μητρας; ειθε να εξεπνεον, και οφθαλμος να μη με εβλεπεν.

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

Ηθελον εισθαι ως μη υπαρξας ηθελον φερθη εκ της μητρας εις τον ταφον.

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Αι ημεραι μου δεν ειναι ολιγαι; παυσον λοιπον, και αφες με, δια να αναλαβω ολιγον,

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

πριν υπαγω οθεν δεν θελω επιστρεψει, εις γην σκοτους και σκιας θανατου

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

γην γνοφεραν, ως το σκοτος της σκιας του θανατου, οπου ταξις δεν ειναι, και το φως ειναι ως το σκοτος.

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.