Psalms 74

Ey Tanrı, neden bizi sonsuza dek reddettin? Niçin otlağının koyunlarına karşı öfken tütmekte?

Aszáf tanítása. Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?

Anımsa geçmişte sahiplendiğin topluluğu, Kendi halkın olsun diye kurtardığın oymağı Ve üzerine konut kurduğun Siyon Dağı’nı.

Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol!

Yönelt adımlarını şu onarılmaz yıkıntılara doğru, Düşman kutsal yerdeki her şeyi yıktı.

Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!

Düşmanların bizimle buluştuğun yerde kükredi, Zafer simgesi olarak kendi bayraklarını dikti.

Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.

Gür bir ormana Baltayla dalar gibiydiler.

Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.

Baltayla, balyozla kırdılar, Bütün oymaları.

Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel.

Ateşe verdiler tapınağını, Yerle bir edip kutsallığını bozdular Adının yaşadığı konutun.

Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették.

İçlerinden, “Hepsini ezelim!” dediler. Ülkede Tanrı’yla buluşma yerlerinin tümünü yaktılar.

Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.

Artık kutsal simgelerimizi görmüyoruz, Peygamberler de yok oldu, İçimizden kimse bilmiyor ne zamana dek...

Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart *ez?*

Ey Tanrı, ne zamana dek düşman sana sövecek, Hasmın senin adını hor görecek?

Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?

Niçin geri çekiyorsun elini? Çıkar sağ elini bağrından, yok et onları!

Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? *Vond* ki kebeledből: végezz!

Ama geçmişten bu yana kralım sensin, ey Tanrı, Yeryüzünde kurtuluş sağladın.

Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.

[] Gücünle denizi yardın, Canavarların kafasını sularda parçaladın.

Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.

Livyatan’ın başlarını ezdin, Çölde yaşayanlara onu yem ettin.

Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.

Kaynaklar, dereler fışkırttın, Sürekli akan ırmakları kuruttun.

Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.

Gün senindir, gece de senin, Ay ve güneşi sen yerleştirdin,

Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.

Yeryüzünün bütün sınırlarını sen saptadın, Yazı da kışı da yaratan sensin.

Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.

Anımsa, ya RAB, düşmanın sana nasıl sövdüğünü, Akılsız bir halkın, adını nasıl hor gördüğünü.

Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.

Canavara teslim etme kumrunun canını, Asla unutma düşkün kullarının yaşamını.

Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!

Yaptığın antlaşmayı gözönüne al, Çünkü ülkenin her karanlık köşesi Zorbaların inleriyle dolmuş.

Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.

Düşkünler boynu bükük geri çevrilmesin, Mazlumlar, yoksullar adına övgüler dizsin.

A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.

Kalk, ey Tanrı, davanı savun! Anımsa akılsızların gün boyu sana nasıl sövdüğünü!

Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!

Unutma hasımlarının yaygarasını, Sana başkaldıranların durmadan yükselen patırtısını!

Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!