Psalms 137

Babil ırmakları kıyısında oturup Siyon’u andıkça ağladık;

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Çevredeki kavaklara Lirlerimizi astık.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

Çünkü orada bizi tutsak edenler bizden ezgiler, Bize zulmedenler bizden şenlik istiyor, “Siyon ezgilerinden birini okuyun bize!” diyorlardı.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Nasıl okuyabiliriz RAB’bin ezgisini El toprağında?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Ey Yeruşalim, seni unutursam, Sağ elim kurusun.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Seni anmaz, Yeruşalim’i en büyük sevincimden üstün tutmazsam, Dilim damağıma yapışsın!

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Yeruşalim’in düştüğü gün, “Yıkın onu, yıkın temellerine kadar!” Diyen Edomlular’ın tavrını anımsa, ya RAB.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

[] Ey sen, yıkılası Babil kızı, Bize yaptıklarını Sana ödetecek olana ne mutlu!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Ne mutlu senin yavrularını tutup Kayalarda parçalayacak insana!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!