Job 6

Eyüp şöyle yanıtladı:
Jób pedig felele, és monda:
“Keşke üzüntüm tartılabilse, Acım teraziye konabilseydi!
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Denizlerin kumundan ağır gelirdi, Bu yüzden abuk sabuk konuştum.
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Çünkü Her Şeye Gücü Yeten’in okları içimde, Ruhum onların zehirini içiyor, Tanrı’nın dehşetleri karşıma dizildi.
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Otu olan yaban eşeği anırır mı, Yemi olan öküz böğürür mü?
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Tatsız bir şey tuzsuz yenir mi, Yumurta akında tat bulunur mu?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Böyle yiyeceklere dokunmak istemiyorum, Beni hasta ediyorlar.
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
“Keşke dileğim yerine gelse, Tanrı özlediğimi bana verse!
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Kerem edip beni ezse, Elini çabuk tutup yaşam bağımı kesse!
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Yine avunur, Amansız derdime karşın sevinirdim, Çünkü Kutsal Olan’ın sözlerini yadsımadım.
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Gücüm nedir ki, bekleyeyim? Sonum nedir ki, sabredeyim?
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Taş kadar güçlü müyüm, Etim tunçtan mı?
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Çaresiz kalınca Kendimi kurtaracak gücüm mü olur?
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
“Kederli insana dost sevgisi gerekir, Her Şeye Gücü Yeten’den korkmaktan vazgeçse bile.
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Kardeşlerim kuru bir dere gibi beni aldattı; Hani gürül gürül akan dereler vardır,
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Eriyen buzlarla taşan, Kar sularıyla beslenen,
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben *olvadt* hó hömpölyög;
Ama kurak mevsimde akmayan, Sıcakta yataklarında tükenen dereler... İşte öyle aldattılar beni.
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
O dereler için kervanlar yolundan sapar, Çöle çıkıp yok olurlar. Tema’nın kervanları su arar, Saba’dan gelen yolcular umutla bakar.
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba *utánok* és elvesznek.
O dereler için kervanlar yolundan sapar, Çöle çıkıp yok olurlar. Tema’nın kervanları su arar, Saba’dan gelen yolcular umutla bakar.
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Ama oraya varınca umut bağladıkları için utanır, Hayal kırıklığına uğrarlar.
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Artık siz de bir hiç oldunuz, Dehşete kapılıp korkuyorsunuz.
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
‘Benim için bir şey verin’ Ya da, ‘Rüşvet verip Beni düşmanın elinden kurtarın, Acımasızların elinden alın’ dedim mi?
Hát mondtam-é: adjatok nékem *valamit,* és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
‘Benim için bir şey verin’ Ya da, ‘Rüşvet verip Beni düşmanın elinden kurtarın, Acımasızların elinden alın’ dedim mi?
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
“Bana öğretin, susayım, Yanlışımı gösterin.
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Doğru söz acıdır! Ama tartışmalarınız neyi kanıtlıyor?
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Sözlerimi düzeltmek mi istiyorsunuz? Çaresizin sözlerini boş laf mı sayıyorsunuz?
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Öksüzün üzerine kura çeker, Arkadaşınızın üzerine pazarlık ederdiniz.
Még az árvának is néki esnétek, és *sírt* ásnátok a ti barátotoknak is?!
“Şimdi lütfedip bana bakın, Yüzünüze karşı yalan söyleyecek değilim ya.
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Bırakın artık, haksızlık etmeyin, Bir daha düşünün, davamda haklıyım.
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Ağzımdan haksız bir söz çıkıyor mu, Damağım kötü niyeti ayırt edemiyor mu?
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?