Job 37

“Yüreğim titrer buna, Yerinden oynar.

Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!

Dinleyin, gürleyen sesini dinleyin, Ağzından çıkan sesi!

Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.

Şimşeğini göğün altındaki her yere, Yeryüzünün dört bucağına salar.

Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.

Ardından bir ses gümbürder, Görkemli sesiyle gürler. Sesi duyulunca şimşekleri alıkoymaz.

Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.

Tanrı’nın sesi şaşılacak biçimde gürler, O, anlayışımızın ötesinde büyük işler yapar.

Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: *Szakadjatok.*

Çünkü kara, ‘Yere düş’ der, Sağanağa, ‘Bütün şiddetinle boşal.’

Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.

Yarattığı bütün insanlar ne yaptığını bilsin diye, Herkese işini bıraktırır.

Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.

Hayvanlar kovuklarına girer, İnlerinde otururlar.

Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.

Kasırga yuvasından kopar, Soğuk saçılan rüzgarlardan.

Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.

Tanrı’nın soluğu suları dondurur, Geniş sular buz tutar.

Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.

Bulutlara nem yükler, Şimşeğini her yana yayar.

És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.

Yeryüzünde ne buyurursa yapmak üzere Bulutlar O’nun istediği yönde döner durur.

Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.

Ya insanları cezalandırmak Ya da yeryüzünü sulayıp sevgisini göstermek için Yağmur gönderir.

Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.

“Dinle, Eyüp, Dur da düşün Tanrı’nın şaşılası işlerini.

Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?

Tanrı’nın bulutları nasıl düzenlediğini, Şimşeğini nasıl çaktırdığını biliyor musun?

Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, *vagy* a tökéletes tudásnak csudáit *érted-é?*

Bulutların dengesini, Bilgisi kusursuz olanın şaşılası işlerini biliyor musun?

Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?

Dünyanın soluğu kesildiğinde Güneyin kavurucu rüzgarı altında Giysilerin seni terletmez mi?

Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?

Dökme tunç bir ayna kadar sert olan gökkubbeyi O’nunla birlikte yayabilir misin?

Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.

“O’na ne söyleyeceğimizi öğret bize, Çünkü karanlık yüzünden sözümüze düzen veremiyoruz.

Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!

Konuşmak istediğim O’na söylenebilir mi? Kimse yutulmak ister mi?

Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át *rajta* és kiderül.

Rüzgar geçip göğü temizlediğinde Gökte parıldayan ışığa kimse bakamaz.

Észak felől arany*színű világosság* támad, Isten körül félelmetes dicsőség.

Altın parıltısı geliyor kuzeyden, Tanrı korkunç görkeme bürünmüş.

Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.

Her Şeye Gücü Yeten’e biz ulaşamayız. Gücü yücedir, Adaleti ve eşsiz doğruluğuyla kimseyi ezmez.

Azért rettegjék őt az emberek; a *kevély* bölcsek közül nem lát ő egyet sem.

Bu yüzden insanlar O’na saygı duyar, Çünkü O, bilgeleri dikkate almaz.”