Job 33

“Ama şimdi lütfen sözümü dinle, Eyüp, Söyleyeceğim her şeye kulak ver.

No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!

Ağzımı açtım açacağım, Söyleyeceklerim dilimin ucunda.

Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.

Sözlerim temiz bir yürekten çıkıyor, Dudaklarım bildiklerini içtenlikle söylüyor.

Igaz szívből *származnak* beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.

Beni Tanrı’nın Ruhu yarattı, Her Şeye Gücü Yeten’in soluğu yaşam veriyor bana.

Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

Elinden gelirse beni yanıtla, Kendini hazırla, karşımda dur.

Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elő!

Tanrı’nın önünde ben de tıpkı senin gibiyim, Ben de balçıktan yaratıldım.

Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.

Onun için dehşetim seni yıldırmasın, Baskım sana ağır gelmesin.

Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.

“Sesin hâlâ kulaklarımda, Şöyle demiştin:

Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:

‘Ben kusursuz ve günahsızım, Temiz ve suçsuzum.

Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem.

Yine de Tanrı bana karşı bahane arıyor, Beni düşman görüyor.

Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!

Ayaklarımı tomruğa vuruyor, Yollarımı gözetliyor.’

Békóba veti lábaimat, és őrzi minden ösvényemet.

“Ama sana şunu söyleyeyim, Bu konuda haksızsın. Çünkü Tanrı insandan büyüktür.

Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!

İnsanın hiçbir sözünü yanıtlamıyor diye Niçin O’nunla çekişiyorsun?

Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?

Çünkü insan anlamasa da, Tanrı şu ya da bu yolla konuşur.

Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!

Rüyada, geceleyin görümde, İnsanları ağır uyku basınca, Yatakta yatarlarken,

Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;

Kulaklarına konuşur, Uyarısıyla onları korkutur;

Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.

Onları yaptıkları kötülükten döndürmek, Gururdan uzak tutmak,

Hogy eltérítse az embert a *rossz* cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.

Canlarını çukurdan, Hayatlarını ölümden kurtarmak için.

Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.

İnsan yatağında acılarla, Kemiklerinde dinmez sızılarla yola getirilir.

Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.

Öyle ki, içi yemek kaldırmaz, En lezzetli yiyecekten tiksinir.

Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől.

Eti erir, görünmez olur, Gözükmeyen kemikleri ortaya çıkar.

Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.

Canı çukura, Hayatı ölüm meleklerine yaklaşır.

És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.

“Yine de insana doğruyu bildirmek için Yanında bir melek, bin melekten biri Arabulucu olarak bulunursa,

Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;

Ona lütfeder de, ‘Onu ölüm çukuruna inmekten kurtar, Ben fidyeyi buldum’ derse,

És *az Isten* könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!

Eti çocuk eti gibi yenilenir, Gençlik günlerine döner.

Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.

Dua ettiğinde Tanrı ondan hoşnut kalır, O da Tanrı’nın yüzünü görüp sevinir. Tanrı onun durumunu düzeltir.

Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.

Sonra insanların önünde türkü çağırır: ‘Günah işleyip doğru yoldan saptım, Ama Tanrı hak ettiğim cezayı vermedi bana,

Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;

Canımı çukura inmekten O kurtardı, Işığı görmek için yaşayacağım.’

Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.

“İşte, insanın canını çukurdan çıkarmak, Onu yaşam ışığıyla aydınlatmak için Tanrı bütün bunları iki kez, Hatta üç kez yapar.

Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,

“İşte, insanın canını çukurdan çıkarmak, Onu yaşam ışığıyla aydınlatmak için Tanrı bütün bunları iki kez, Hatta üç kez yapar.

Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.

“İyi dinle, Eyüp, kulak ver, Sen sus, ben konuşacağım.

Figyelj Jób, *és* hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!

Söyleyeceğin bir şey varsa söyle, Çünkü seni haklı çıkarmak isterim.

Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.

Yoksa, beni dinle, Sus da sana bilgelik öğreteyim.”

Ha *pedig* nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!