Job 3

[] Sonunda Eyüp ağzını açtı ve doğduğu güne lanet edip şöyle dedi:

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

[] Sonunda Eyüp ağzını açtı ve doğduğu güne lanet edip şöyle dedi:

És szóla Jób, és monda:

“Doğduğum gün yok olsun, ‘Bir oğul doğdu’ denen gece yok olsun!

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

Karanlığa bürünsün o gün, Yüce Tanrı onunla ilgilenmesin, Üzerine ışık doğmasın.

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Karanlık ve ölüm gölgesi sahip çıksın o güne, Bulut çöksün üzerine; Işığını karanlık söndürsün.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Zifiri karanlık yutsun o geceyi, Yılın günleri arasında sayılmasın, Aylardan hiçbirine girmesin.

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Kısır olsun o gece, Sevinç sesi duyulmasın içinde.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Günleri lanetleyenler, Livyatan’ı uyandırmaya hazır olanlar, O günü lanetlesin.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Akşamının yıldızları kararsın, Boş yere aydınlığı beklesin, Tan atışını görmesin.

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Çünkü sıkıntı yüzü görmemem için Anamın rahminin kapılarını üstüme kapamadı.

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

“Neden doğarken ölmedim, Rahimden çıkarken son soluğumu vermedim?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Neden beni dizler, Emeyim diye memeler karşıladı?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

Çünkü şimdi huzur içinde yatmış, Uyuyup dinlenmiş olurdum;

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

Yaptırdıkları kentler şimdi viran olan Dünya kralları ve danışmanlarıyla birlikte,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

Evlerini gümüşle dolduran Altın sahibi önderlerle birlikte.

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Neden düşük bir çocuk gibi, Gün yüzü görmemiş yavrular gibi toprağa gömülmedim?

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Orada kötüler kargaşayı bırakır, Yorgunlar rahat eder.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Tutsaklar huzur içinde yaşar, Angaryacının sesini duymazlar.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Küçük de büyük de oradadır, Köle efendisinden özgürdür.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

“Niçin sıkıntı çekenlere ışık, Acı içindekilere yaşam verilir?

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

[] Oysa onlar gelmeyen ölümü özler, Onu define arar gibi ararlar;

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

Mezara kavuşunca Neşeden coşar, sevinç bulurlar.

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

Neden yaşam verilir nereye gideceğini bilmeyen insana, Çevresini Tanrı’nın çitle çevirdiği kişiye?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Çünkü iniltim ekmekten önce geliyor, Su gibi dökülmekte feryadım.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Korktuğum, Çekindiğim başıma geldi.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Huzur yok, sükûnet yok, rahat yok, Yalnız kargaşa var.”

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.