Job 27

Eyüp anlatmaya devam etti:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
“Hakkımı elimden alan Tanrı’nın varlığı hakkı için, Bana acı çektiren Her Şeye Gücü Yeten’in hakkı için,
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
İçimde yaşam belirtisi olduğu sürece, Tanrı’nın soluğu burnumda olduğu sürece,
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
Ağzımdan kötü söz çıkmayacak, Dilimden yalan dökülmeyecek.
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
Size asla hak vermeyecek, Son soluğumu verene dek suçsuz olduğumu söyleyeceğim.
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Doğruluğuma sarılacak, onu bırakmayacağım, Yaşadığım sürece vicdanım beni suçlamayacak.
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
“Düşmanlarım kötüler gibi, Bana saldıranlar haksızlar gibi cezalandırılsın.
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
Tanrısız insanın umudu nedir Tanrı onu yok ettiğinde, canını aldığında?
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Başına sıkıntı geldiğinde, Tanrı feryadını duyar mı?
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
Her Şeye Gücü Yeten’den zevk alır mı? Her zaman Tanrı’ya yakarır mı?
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
“Tanrı’nın gücünü size öğreteceğim, Her Şeye Gücü Yeten’in tasarısını gizlemeyeceğim.
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Aslında siz, hepiniz gördünüz bunu, Öyleyse ne diye boş boş konuşuyorsunuz?
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
“Kötünün Tanrı’dan alacağı pay, Zorbanın Her Şeye Gücü Yeten’den alacağı miras şudur:
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Çocukları ne kadar çok olursa olsun, kılıçla öldürülecek, Soyu yeterince ekmek bulamayacaktır.
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak *sokasulnak meg,* és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Sağ kalanlar hastalıktan ölüp gömülecek, Dul karıları ağlamayacaktır.
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
Kötü insan kum gibi gümüş yığsa, Yığınla giysi biriktirse,
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Onun biriktirdiğini doğru insan giyecek, Gümüşü suçsuz paylaşacak.
Összeszerezheti *ugyan,* de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
Evini güve kozası gibi inşa eder, Bekçinin kurduğu çardak gibi.
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Zengin olarak yatar, ama bu öyle sürmez, Gözlerini açtığında hepsi yok olup gitmiştir.
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Dehşet onu sel gibi basar, Kasırga gece kapar götürür.
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Doğu rüzgarı onu uçurup götürür, Yerinden silip süpürür.
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Acımasızca üzerine eser, Elinden kaçmaya çalışırken.
*Nyilakat* szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Onunla alay ederek el çırpar, Yerinden ıslık çalar.”
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.