Job 17

“Yaşama gücüm tükendi, günlerim kısaldı, Mezar gözlüyor beni.

Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

Çevremi alaycılar kuşatmış, Gözümü onların aşağılamasıyla açıp kapıyorum.

Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; *különben* ki csap velem kezet?

“Ey Tanrı, kefilim ol kendine karşı, Başka kim var bana güvence verecek?

Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

Çünkü onların aklını anlayışa kapadın, Bu yüzden onları zafere kavuşturmayacaksın.

A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

Para için dostlarını satan adamın Çocuklarının gözünün feri söner.

Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

“Tanrı beni insanların diline düşürdü, Yüzüme tükürmekteler.

A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

Kederden gözümün feri söndü, Kollarım bacaklarım çırpı gibi.

Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

Dürüst insanlar buna şaşıyor, Suçsuzlar tanrısızlara saldırıyor.

Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

Doğrular kendi yolunu tutuyor, Elleri temiz olanlar gittikçe güçleniyor.

Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

“Ama siz, hepiniz gelin yine deneyin! Aranızda bir bilge bulamayacağım.

Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

Günlerim geçti, tasarılarım, Dileklerim suya düştü.

Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

Bu insanlar geceyi gündüze çeviriyorlar, Karanlığa ‘Işık yakındır’ diyorlar.

Ha reménykedem is, a sír *már* az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

Ölüler diyarını evim diye gözlüyorsam, Yatağımı karanlığa seriyorsam,

A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

Çukura ‘Babam’, Kurda ‘Annem, kızkardeşim’ diyorsam,

Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

Umudum nerede? Kim benim için umut görebilir?

Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

Umut benimle ölüler diyarına mı inecek? Toprağa birlikte mi gireceğiz?”