Job 15

Temanlı Elifaz şöyle yanıtladı:
Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:
“Bilge kişi boş sözlerle yanıtlar mı, Karnını doğu rüzgarıyla doldurur mu?
Vajjon a bölcs felelhet-é *ilyen* szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?
Boş sözlerle tartışır, Yararsız söylevler verir mi?
Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.
Tanrı korkusunu bile ortadan kaldırıyor, Tanrı’nın huzurunda düşünmeyi engelliyorsun.
Te már semmivé akarod tenni az *Isten* félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!
Çünkü suçun ağzını kışkırtıyor, Hilekârların diliyle konuşuyorsun.
Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.
Kendi ağzın seni suçluyor, ben değil, Dudakların sana karşı tanıklık ediyor.
A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.
“İlk doğan insan sen misin? Yoksa dağlardan önce mi var oldun?
Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?
Tanrı’nın sırrını mı dinledin de, Yalnız kendini bilge görüyorsun?
Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
Senin bildiğin ne ki, biz bilmeyelim? Senin anladığın ne ki, bizde olmasın?
Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?
Bizde ak saçlı da yaşlı da var, Babandan bile yaşlı.
Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.
Az mı geliyor Tanrı’nın avutması sana, Söylediği yumuşak sözler?
Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?
Niçin yüreğin seni sürüklüyor, Gözlerin parıldıyor,
Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?
Tanrı’ya öfkeni gösteriyorsun, Ağzından böyle sözler dökülüyor?
Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?
“İnsan gerçekten temiz olabilir mi? Kadından doğan biri doğru olabilir mi?
Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?
Tanrı meleklerine güvenmiyorsa, Gökler bile O’nun gözünde temiz değilse,
Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:
Haksızlığı su gibi içen İğrenç, bozuk insana mı güvenecek?
Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!
“Dinle beni, sana açıklayayım, Gördüğümü anlatayım,
Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;
Bilgelerin atalarından öğrenip bildirdiği, Gizlemediği gerçekleri;
A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;
O atalar ki, ülke yalnız onlara verilmişti, Aralarına henüz yabancı girmemişti.
A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.
Kötü insan yaşamı boyunca kıvranır, Zorbaya ayrılan yıllar sayılıdır.
Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.
Dehşet sesleri kulağından eksilmez, Esenlik içindeyken soyguncunun saldırısına uğrar.
A félelem hangja *cseng* az ő füleiben; a békesség *ide*jén tör rá a pusztító!
Karanlıktan kurtulabileceğine inanmaz, Kılıç onu gözler.
Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.
‘Nerede?’ diyerek ekmek ardınca dolaşır, Karanlık günün yanıbaşında olduğunu bilir.
Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
Acı ve sıkıntı onu yıldırır, Savaşa hazır bir kral gibi onu yener.
Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.
Çünkü Tanrı’ya el kaldırmış, Her Şeye Gücü Yeten’e meydan okumuş,
Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;
Kalın, yumrulu kalkanıyla O’na inatla saldırmıştı.
*Kinyujtott* nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.
“Yüzü semirdiği, Göbeği yağ bağladığı halde,
Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;
Yıkılmış kentlerde, Taş yığınına dönmüş oturulmaz evlerde oturacak,
És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:
Zengin olmayacak, serveti tükenecek, Malları ülkeye yayılmayacaktır.
Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.
Karanlıktan kaçamayacak, Filizlerini alev kurutacak, Tanrı’nın ağzından çıkan solukla yok olacaktır.
Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.
Boş şeye güvenerek kendini aldatmasın, Çünkü ödülü de boş olacaktır.
Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
Gününden önce işi tamamlanacak, Dalı yeşermeyecektir.
Nem idejében telik el *élete,* és az ága ki nem virágzik.
Asma gibi koruğunu dökecek, Zeytin ağacı gibi çiçeğini dağıtacaktır.
Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.
Çünkü tanrısızlar sürüsü kısır olur, Rüşvetçilerin çadırlarını ateş yakıp yok eder.
Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.
[] Fesada gebe kalıp kötülük doğururlar, İçleri yalan doludur.”
Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.