Job 13

“İşte, gözlerim her şeyi gördü, Kulağım duydu, anladı.

Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

Sizin bildiğinizi ben de biliyorum, Sizden aşağı kalmam.

A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

Ama ben Her Şeye Gücü Yeten’le konuşmak, Davamı Tanrı’yla tartışmak istiyorum.

Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.

Sizlerse yalan düzüyorsunuz, Hepiniz değersiz hekimlersiniz.

Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

Keşke büsbütün sussanız! Sizin için bilgelik olurdu bu.

Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

Şimdi davamı dinleyin, Yakınmama kulak verin.

Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

Tanrı adına haksızlık mı edeceksiniz? O’nun adına yalan mı söyleyeceksiniz?

Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?

O’nun tarafını mı tutacaksınız? Tanrı’nın davasını mı savunacaksınız?

Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

Sizi sorguya çekerse, iyi mi olur? İnsanları aldattığınız gibi O’nu da mı aldatacaksınız?

Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?

Gizlice O’nun tarafını tutarsanız, Kuşkusuz sizi azarlar.

Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

O’nun görkemi sizi yıldırmaz mı? Dehşeti üzerinize düşmez mi?

Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?

Anlattıklarınız kül kadar değersizdir, Savunduklarınızsa çamurdan farksız.

A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

“Susun, bırakın ben konuşayım, Başıma ne gelirse gelsin.

Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

Hayatım tehlikeye girecekse girsin, Canım zora düşecekse düşsün.

Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

Beni öldürecek, umudum kalmadı, Hiç olmazsa yürüdüğüm yolun doğruluğunu yüzüne karşı savunayım.

Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!

Aslında bu benim kurtuluşum olacak, Çünkü tanrısız bir adam O’nun karşısına çıkamaz.

Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

Sözlerimi iyi dinleyin, Kulaklarınızdan çıkmasın söyleyeceklerim.

Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

İşte davamı hazırladım, Haklı çıkacağımı biliyorum.

Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

Kim suçlayacak beni? Biri varsa susar, son soluğumu veririm.

Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

“Yalnız şu iki şeyi lütfet, Tanrım, O zaman kendimi senden gizlemeyeceğim:

Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.

Elini üstümden çek Ve dehşetinle beni yıldırma.

Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

Sonra beni çağır, yanıtlayayım, Ya da bırak ben konuşayım, sen yanıtla.

Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Suçlarım, günahlarım ne kadar? Bana suçumu, günahımı göster.

Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

Niçin yüzünü gizliyorsun, Beni düşman gibi görüyorsun?

Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

Rüzgarın sürüklediği yaprağa dönmüşüm, Beni mi korkutacaksın? Kuru samanı mı kovalayacaksın?

A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

Çünkü hakkımda acı şeyler yazıyor, Gençliğimde işlediğim günahları bana miras veriyorsun.

Hogy ily *sok* keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

Ayaklarımı tomruğa vuruyor, Yollarımı gözetliyor, İzimi sürüyorsun.

Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

“Oysa insan telef olmuş, çürük bir şey, Güve yemiş giysi gibidir.

Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.