Job 11

Naamalı Sofar şöyle yanıtladı:

Felele a Naamából való Czófár, és monda:

“Bunca söz yanıtsız mı kalsın? Çok konuşan haklı mı sayılsın?

A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?

Saçmalıkların karşısında sussun mu insanlar? Sen alay edince kimse seni utandırmasın mı?

Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!

Tanrı’ya, ‘İnancım arıdır’ diyorsun, ‘Senin gözünde temizim.’

Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt.

Ama keşke Tanrı konuşsa, Sana karşı ağzını açsa da,

De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!

Bilgeliğin sırlarını bildirse! Çünkü bilgelik çok yönlüdür. Bil ki, Tanrı günahlarından bazılarını unuttu bile.

És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.

“Tanrı’nın derin sırlarını anlayabilir misin? Her Şeye Gücü Yeten’in sınırlarına ulaşabilir misin?

Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?

Onlar gökler kadar yüksektir, ne yapabilirsin? Ölüler diyarından derindir, nasıl anlayabilirsin?

Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?

Ölçüleri yeryüzünden uzun, Denizden geniştir.

Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.

“Gelip seni hapsetse, mahkemeye çağırsa, Kim O’na engel olabilir?

Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?

Çünkü O yalancıları tanır, Kötülüğü görür de dikkate almaz mı?

Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!

Ne zaman yaban eşeği insan doğurursa, Aptal da o zaman sağduyulu olur.

És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.

“O’na yüreğini adar, Ellerini açarsan,

Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;

İşlediğin günahı kendinden uzaklaştırır, Çadırında haksızlığa yer vermezsen,

Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;

Utanmadan başını kaldırır, Sağlam ve korkusuz olabilirsin.

Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél;

Sıkıntılarını unutur, Akıp gitmiş sular gibi anarsın onları.

Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról.

Yaşamın öğlen güneşinden daha parlak olur, Karanlık sabaha döner.

Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a *kora* reggel.

Güven duyarsın, çünkü umudun olur, Çevrene bakıp güvenlik içinde yatarsın.

Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.

Uzanırsın, korkutan olmaz, Birçokları senden lütuf diler.

Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked.

Ama kötülerin gözlerinin feri sönecek, Kaçacak yer bulamayacaklar, Tek umutları son soluklarını vermek olacak.”

De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!