Job 29

Y VOLVIÓ Job á tomar su propósito, y dijo:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

¡Quién me tornase como en los meses pasados, Como en los días que Dios me guardaba,

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

Cuando hacía resplandecer su candela sobre mi cabeza, Á la luz de la cual yo caminaba en la oscuridad;

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, *s* világánál jártam a setétet;

Como fué en los días de mi mocedad, Cuando el secreto de Dios estaba en mi tienda;

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

Cuando aún el Omnipotente estaba conmigo, Y mis hijos alrededor de mi;

Mikor még a Mindenható velem volt, *és* körültem voltak gyermekeim;

Cuando lavaba yo mis caminos con manteca, Y la piedra me derramaba ríos de aceite!

Mikor lábaimat *édes* tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Cuando salía á la puerta á juicio, Y en la plaza hacía preparar mi asiento,

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Los mozos me veían, y se escondían; Y los viejos se levantaban, y estaban en pie;

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek *és *állottak.

Los príncipes detenían sus palabras, Ponían la mano sobre su boca;

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

La voz de los principales se ocultaba, Y su lengua se pegaba á su paladar:

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Cuando los oídos que me oían, me llamaban bienaventurado, Y los ojos que me veían, me daban testimonio:

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Porque libraba al pobre que gritaba, Y al huérfano que carecía de ayudador.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

La bendición del que se iba á perder venía sobre mí; Y al corazón de la viuda daba alegría.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Vestíame de justicia, y ella me vestía como un manto; Y mi toca era juicio.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Yo era ojos al ciego, Y pies al cojo.

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Á los menesterosos era padre; Y de la causa que no entendía, me informaba con diligencia:

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Y quebraba los colmillos del inicuo, Y de sus dientes hacía soltar la presa.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Y decía yo: En mi nido moriré, Y como arena multiplicaré días.

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Mi raíz estaba abierta junto á las aguas, Y en mis ramas permanecía el rocío.

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Mi honra se renovaba en mí, Y mi arco se corroboraba en mi mano.

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Oíanme, y esperaban; Y callaban á mi consejo.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Tras mi palabra no replicaban, Y mi razón destilaba sobre ellos.

Az én szavaim után nem szóltak többet, *s harmatként* hullt rájok beszédem.

Y esperábanme como á la lluvia, Y abrían su boca como á la lluvia tardía.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Si me reía con ellos, no lo creían: Y no abatían la luz de mi rostro.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Calificaba yo el camino de ellos, y sentábame en cabecera; Y moraba como rey en el ejército, Como el que consuela llorosos.

*Örömest* választottam útjokat, mint főember ültem *ott;* úgy laktam *ott,* mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.