Job 24

Pentruce nu păzeşte Cel Atotputernic vremurile de judecată, şi dece nu văd ceice -L cunosc zilele Lui de pedeapsă?

Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő *büntetésének* idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő *ítéletének* napjait?!

Sînt unii cari mută hotarele, fură turmele, şi le pasc;

A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

iau măgarul orfanului, iau zălog vaca văduvei;

Az árvák szamarát elhajtják, *és* az özvegynek ökrét zálogba viszik.

îmbrîncesc din drum pe cei lipsiţi, silesc pe toţi nenorociţii din ţară să se ascundă.

Lelökik az útról a szegényeket, *és* a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

Şi aceştia, ca măgarii sălbatici din pustie, ies dimineaţa la lucru să caute hrană, şi în pustie trebuie să caute pînea pentru copiii lor.

Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.

Taie nutreţul care a mai rămas pe cîmp, culeg ciorchinele rămase pe urma culegătorilor în via celui nelegiuit.

A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.

Îi apucă noaptea în umezeală, fără îmbrăcăminte, fără învelitoare împotriva frigului.

Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.

Îi pătrunde ploaia munţilor, şi, neavînd alt adăpost, se ghemuiesc lîngă stînci.

A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.

Aceia smulg pe orfan dela ţîţă, iau zălog tot ce are săracul.

Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.

Şi săracii umblă goi de tot, fără îmbrăcăminte, strîng snopii şi -s flămînzi;

Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.

în grădinile nelegiuitului ei fac untdelemn, calcă teascul, şi le este sete;

Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.

în cetăţi se aud vaietele celor ce mor, sufletul celor răniţi strigă... Şi Dumnezeu nu ia seama la aceste mişelii!

A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.

Alţii sînt vrăjmaşi ai luminii, nu cunosc căile ei, nu umblă pe cărările ei.

Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.

Ucigaşul se scoală în revărsatul zorilor, ucide pe cel sărac şi lipsit, şi noaptea fură.

Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

Ochiul preacurvarului pîndeşte amurgul: ,Nimeni nu mă va vedea,` zice el, şi îşi pune o măhramă pe faţă.

A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

Noaptea sparg casele, ziua stau închişi; se tem de lumină.

Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.

Pentru ei, dimineaţa este umbra morţii, şi cînd o văd, simt toate spaimele morţii.

Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

Dar nelegiuitul alunecă uşor pe faţa apelor, pe pămînt n'are decît o parte blestemată, şi niciodată n'apucă pe drumul celor vii!

Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.

Cum sorb seceta şi căldura apele zăpezii, aşa înghite locuinţa morţilor pe cei ce păcătuiesc.

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.

Pîntecele mamei îl uită, viermii se ospătează cu el, nimeni nu-şi mai aduce aminte de el! Nelegiuitul este sfărîmat ca un copac,

Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,

el, care pradă pe femeia stearpă şi fără copii, el care nu face nici un bine văduvei!...

A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.

Şi totuş, Dumnezeu prin puterea Lui lungeşte zilele celor sîlnici, şi iată -i în picioare cînd nu mai trăgeau nădejde de viaţă;

De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.

El le dă linişte şi încredere, are privirile îndreptate spre căile lor.

Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.

S'au ridicat; şi într'o clipă nu mai sînt, cad, mor ca toţi oamenii, sînt tăiaţi ca spicele coapte.

Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.

Nu este aşa? Cine mă va dovedi de minciună, cine-mi va nimici cuvintele mele?``

Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?