Psalms 17

En bønn av David. Hør, Herre, på rettferdighet, merk på mitt klagerop, vend øret til min bønn fra leber uten svik!

Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.

La min rett gå ut fra ditt åsyn, dine øine skue hvad rett er!

A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

Du har prøvd mitt hjerte, gjestet det om natten, du har ransaket mig, du fant intet; min munn viker ikke av fra mine tanker.

Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi *rosszat; ha tán* gondoltam *is,* nem jött ki a számon.

Mot menneskenes gjerninger har jeg efter dine lebers ord tatt mig i vare for voldsmannens stier.

Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.

Mine skritt holdt fast ved dine fotspor, mine trin vaklet ikke.

Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

Jeg roper til dig, for du svarer mig, Gud! Bøi ditt øre til mig, hør mitt ord!

Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

Vis din miskunnhet i underfulle gjerninger, du som med din høire hånd frelser dem som flyr til dig, fra deres motstandere!

Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

Vokt mig som din øiesten, skjul under dine vingers skygge

Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

for de ugudelige, som ødelegger mig, mine dødsfiender, som omringer mig!

A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

Sitt fete hjerte lukker de til, med sin munn taler de overmodig.

Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

Hvor vi går, kringsetter de mig nu; sine øine retter de på å felle mig til jorden.

Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.

Han er lik en løve som stunder efter å sønderrive, og en ung løve som ligger på lønnlige steder.

Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.

Reis dig, Herre, tred ham i møte, slå ham ned, frels min sjel fra den ugudelige med ditt sverd,

Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;

fra menneskene med din hånd, Herre, fra denne verdens mennesker, som har sin del i livet, og hvis buk du fyller med dine skatter, som er rike på sønner og efterlater sin overflod til sine barn.

Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

Jeg skal i rettferdighet skue ditt åsyn, jeg skal, når jeg våkner, mettes ved din skikkelse.

Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.