Job 24

Hvorfor lar den Allmektige aldri sine straffetider komme? Og hvorfor får de som kjenner ham, ikke se hans dager?

Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő *büntetésének* idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő *ítéletének* napjait?!

Folk flytter grenseskjell; de raner fe og fører det på beite.

A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

Farløses asen driver de bort; enkens okse tar de i pant.

Az árvák szamarát elhajtják, *és* az özvegynek ökrét zálogba viszik.

Fattigfolk trenger de ut av veien; alle de saktmodige i landet må skjule sig.

Lelökik az útról a szegényeket, *és* a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

Ja, som villesler i ørkenen går de ut til sin gjerning og leter efter føde; ødemarken gir dem brød til barna.

Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.

På marken høster de den ugudeliges fôr, og i hans vingård holder de efterhøst.

A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.

Nakne overnatter de uten klær og uten dekke i kulden.

Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.

Av skyllregnet på fjellet blir de våte, og fordi de ikke har noget annet ly, trykker de sig inn til berget.

A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.

Den farløse rives bort fra mors bryst, og armingens klær blir tatt som pant.

Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.

Nakne går de, uten klær, og sultne bærer de kornbånd.

Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.

Mellem de ugudeliges murer perser de olje; de treder vinpersene og tørster.

Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.

Fra byen lyder døendes stønn, og de hårdt sårede skriker om hjelp; men Gud enser ikke slik urett.

A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.

Andre er fiender av lyset; de kjenner ikke dets veier og holder sig ikke på dets stier.

Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.

Før dag står morderen op, slår ihjel den som er arm og fattig, og om natten er han som tyven.

Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

Horkarlens øie speider efter skumringen; han sier: Intet øie ser mig, og han dekker sitt ansikt til.

A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

I mørket bryter de inn i husene, om dagen lukker de sig inne; lyset vil de ikke vite av.

Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.

For nattens mørke er morgen for dem alle; de er velkjente med nattemørkets redsler.

Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

Hastig rives de med av strømmen; forbannet blir deres arvedel i landet; de ferdes ikke mere på veien til vingårdene.

Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.

Tørke og hete sluker snevann, dødsriket dem som synder.

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.

Hans mors liv glemmer ham, makken fortærer ham med lyst, ingen minnes ham mere, og ondskapen blir som et splintret tre.

Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,

Slik går det med den som har plyndret den ufruktbare, som ikke fødte, og aldri har gjort godt mot enker.

A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.

Men Gud opholder voldsmennene lenge med sin kraft; de reiser sig igjen, skjønt de mistvilte om livet.

De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.

Han lar dem leve i trygghet og støtter dem; hans øine våker over deres veier.

Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.

De stiger høit; en liten stund, så er de ikke mere; de segner og dør som alle andre, og som aks-toppen skjæres de av.

Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.

Og er det nu ikke så, hvem gjør mig da til løgner og mitt ord til intet?

Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?