Job 16

Da tok Job til orde og sa:

Felele pedig Jób, és monda:

Jeg har hørt meget som dette; I er plagsomme trøstere alle sammen.

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

Blir det aldri ende på de vindige ord? Eller hvad egger dig til å svare?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy *így* felelsz?

Også jeg kunde tale som I; om I var i mitt sted, kunde jeg sette ord sammen mot eder, og jeg kunde ryste på hodet over eder;

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

jeg kunde styrke eder med min munn, og mine lebers medynk kunde stille eders smerte.

Erősíthetnélek titeket *csak* a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené *fájdalmatokat.*

Om jeg taler, stilles ikke min smerte, og lar jeg det være, hvad lindring får jeg da?

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

Ja, nu har han trettet mig ut; du har ødelagt hele mitt hus.

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

Og du grep mig fatt - det blev et vidne mot mig; min magerhet stod op imot mig, like i mitt åsyn vidnet den mot mig.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

Hans vrede sønderrev mig og forfulgte mig; han skar tenner imot mig; som min motstander hvesset han sine øine mot mig.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

De spilet op sin munn mot mig, med hån slo de mine kinnben; alle slo de sig sammen mot mig.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

Gud gir mig i urettferdige folks vold og styrter mig i ugudelige menneskers hender.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

Jeg levde i ro; da sønderbrøt han mig, han grep mig i nakken og sønderknuste mig, han satte mig op til skive for sig.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

Hans skyttere kringsatte mig, han kløvde mine nyrer uten barmhjertighet; han øste ut min galle på jorden.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

Han rev i mig rift på rift; han stormet mot mig som en kjempe.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

Jeg har sydd sekk om min hud og stukket mitt horn i støvet;

Zsák-ruhát varrék az én *fekélyes* bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

mitt ansikt er rødt av gråt, og over mine øielokk ligger det dødsskygge.

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka *szállt;*

Og dog er det ingen urett i mine hender, og min bønn er ren.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

Å jord, dekk ikke mitt blod, og måtte det ikke være noget sted hvor mitt skrik stanser!

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

Selv nu har jeg mitt vidne i himmelen og i det høie en som kan stadfeste mine ord.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

Stadig spotter mine venner mig; mot Gud skuer gråtende mitt øie,

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

at han må la mannen få rett i hans strid med Gud og menneskebarnet rett mot hans næste;

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

for få år vil det gå før jeg vandrer den vei som jeg ikke vender tilbake.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. * (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. *