Job 29

Giobbe riprese il suo discorso e disse:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

"Oh foss’io come ne’ mesi d’una volta, come ne’ giorni in cui Dio mi proteggeva,

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

quando la sua lampada mi risplendeva sul capo, e alla sua luce io camminavo nelle tenebre!

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, *s* világánál jártam a setétet;

Oh fossi com’ero a’ giorni della mia maturità, quando Iddio vegliava amico sulla mia tenda,

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

quando l’Onnipotente stava ancora meco, e avevo i miei figliuoli d’intorno;

Mikor még a Mindenható velem volt, *és* körültem voltak gyermekeim;

quando mi lavavo i piedi nel latte e dalla roccia mi fluivano ruscelli d’olio!

Mikor lábaimat *édes* tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Allorché uscivo per andare alla porta della città e mi facevo preparare il seggio sulla piazza,

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

i giovani, al vedermi, si ritiravano, i vecchi s’alzavano e rimanevano in piedi;

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek *és *állottak.

i maggiorenti cessavan di parlare e si mettevan la mano sulla bocca;

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

la voce dei capi diventava muta, la lingua s’attaccava al loro palato.

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

L’orecchio che mi udiva, mi diceva beato; l’occhio che mi vedeva mi rendea testimonianza,

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

perché salvavo il misero che gridava aiuto, e l’orfano che non aveva chi lo soccorresse.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

Scendea su me la benedizione di chi stava per perire, e facevo esultare il cuor della vedova.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

La giustizia era il mio vestimento ed io il suo; la probità era come il mio mantello e il mio turbante.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Ero l’occhio del cieco, il piede dello zoppo;

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

ero il padre de’ poveri, e studiavo a fondo la causa dello sconosciuto.

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Spezzavo la ganascia all’iniquo, e gli facevo lasciar la preda che avea fra i denti.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

E dicevo: "Morrò nel mio nido, e moltiplicherò i miei giorni come la rena;

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

le mie radici si stenderanno verso l’acque, la rugiada passerà la notte sui miei rami;

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

la mia gloria sempre si rinnoverà, e l’arco rinverdirà nella mia mano".

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Gli astanti m’ascoltavano pieni d’aspettazione, si tacevan per udire il mio parere.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Quand’avevo parlato, non replicavano; la mia parola scendeva su loro come una rugiada.

Az én szavaim után nem szóltak többet, *s harmatként* hullt rájok beszédem.

E m’aspettavan come s’aspetta la pioggia; aprivan larga la bocca come a un acquazzone di primavera.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Io sorridevo loro quand’erano sfiduciati; e non potevano oscurar la luce del mio volto.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Quando andavo da loro, mi sedevo come capo, ed ero come un re fra le sue schiere, come un consolatore in mezzo agli afflitti.

*Örömest* választottam útjokat, mint főember ültem *ott;* úgy laktam *ott,* mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.