Song of Solomon 2

Én Sáronnak rózsája *vagyok,* és a völgyek lilioma.
Я саронська троянда, я долинна лілея!
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
Як лілея між тереном, так подруга моя поміж дівами!
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
Як та яблуня між лісовими деревами, так мій коханий поміж юнаками, його тіні жадала й сиділа я в ній, і його плід для мого піднебіння солодкий!
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
Він впровадив мене до винярні, а прапор його надо мною кохання!
Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
Підкріпіте мене виноградовим печивом, освіжіть мене яблуками, бо я хвора з кохання!
Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
Ліва рука його під головою моєю, правиця ж його пригортає мене!...
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
Заклинаю я вас, дочки єрусалимські, газелями чи польовими оленями, щоб ви не сполохали, й щоб не збудили кохання, аж доки йому до вподоби!...
Az én szerelmesemnek szavát *hallom,* ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
Голос мого коханого!... Ось він іде, ось він скаче горами, по пагірках вистрибує...
Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
Мій коханий подібний до сарни чи до молодого оленя. Он стоїть він у нас за стіною, зазирає у вікна, заглядає у ґрати...
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
Мій коханий озвався й промовив до мене: Уставай же, подруго моя, моя красна, й до мене ходи!
Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
Бо оце проминула пора дощова, дощ ущух, перейшов собі він.
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
Показались квітки на землі, пора соловейка настала, і голос горлиці в нашому краї лунає!
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj *hozzám!*
Фіґа випустила свої ранні плоди, і розцвілі виноградини пахощі видали. Уставай же, подруго моя, моя красна, й до мене ходи!
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
Голубко моя у розщілинах скельних, у бескіднім сховку, дай побачити мені твоє личко, дай почути мені голосок твій, бо голос твій милий, а личко твоє уродливе!
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
Ловіть нам лисиці, лисинята маленькі, що ушкоджують нам виноградники, виноградники ж наші у цвіті!
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Мій коханий він мій, я ж його, він пасе між лілеями!
Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
Поки день прохолоду навіє, а тіні втечуть, вернись, мій коханий, стань подібний до сарни чи до молодого оленя в пахучих горах!