Job 41

Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

Тож надія твоя неправдива, на сам вигляд його упадеш.

Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

Нема смільчака, щоб його він збудив, а хто ж перед обличчям Моїм зможе стати?

Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

Хто вийде навпроти Мене й буде цілий? Що під небом усім це Моє!

Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

Не буду мовчати про члени його, про стан його сили й красу його складу.

Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

Хто відкриє поверхню одежі його? Хто підійде коли до двійних його щелепів?

Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

Двері обличчя його хто відчинить? Навколо зубів його жах!

Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

Його спина канали щитів, поєднання їх крем'яная печать.

Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

Одне до одного доходить, а вітер між ними не пройде.

Ímé, az ő reménykedése csalárd; *puszta* látása is halálra ijeszt!

Одне до одного притверджені, сполучені, і не відділяться.

Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

Його чхання засвічує світло, а очі його як повіки зорі світової!

Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

Бухає полум'я з пащі його, вириваються іскри огненні!

Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

Із ніздер його валить дим, немов з того горшка, що кипить та біжить.

Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

Його подих розпалює вугіль, і бухає полум'я з пащі його.

Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület *lakik!*

Сила ночує на шиї його, а страх перед ним утікає.

Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva *mintegy* szorító pecséttel.

М'ясо нутра його міцно тримається, воно в ньому тверде, не хитається.

Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

Його серце, мов з каменя вилите, і тверде, як те долішнє жорно!

Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

Як підводиться він, перелякуються силачі, та й ховаються з жаху.

Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

Той меч, що досягне його, не встоїть, ані спис, ані ратище й панцер.

A szájából szövétnekek jőnek ki, *és* tüzes szikrák omlanak ki.

За солому залізо вважає, а мідь за гнилу деревину!

Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

Син лука, стріла, не примусит увтікати його, каміння із пращі для нього зміняється в сіно.

Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

Булаву уважає він за соломинку, і сміється із посвисту ратища.

Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

Під ним гостре череп'я, лягає на гостре, немов у болото.

Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

Чинить він, що кипить глибочінь, мов горня, і обертає море в окріп.

Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

Стежка світить за ним, а безодня здається йому сивиною.

Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

Немає подоби йому на землі, він безстрашним створений,

Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, *legyen bár* dárda, kopja vagy kelevéz.

він бачить усе, що високе, він цар над усім пишним звір'ям!

Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné *valaki,* a tenger megőszült.

Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.