Job 4

És felele a témáni Elifáz, és monda:
І відповів теманянин Еліфаз та й сказав:
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Коли спробувать слово до тебе, чи мука не буде ще більша? Та хто стримати зможе слова?
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
Таж ти багатьох був навчав, а руки ослаблі зміцняв,
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
того, хто спотикавсь, підіймали слова твої, а коліна тремткі ти зміцняв!
Most, hogy rád jött *a sor,* zokon veszed; hogy téged ért *a baj,* elrettensz!
А тепер, як нещастя на тебе найшло, то ти змучився, тебе досягло воно і ти налякався...
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?
Хіба не була богобійність твоя за надію твою, за твоє сподівання невинність доріг твоїх?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Пригадай но, чи гинув невинний, і де праведні вигублені?
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Як я бачив таких, що орали були беззаконня, та сіяли кривду, то й жали її:
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
вони гинуть від подиху Божого, і від духу гнівного Його погибають!
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Левине ричання й рик лютого лева минає, і левчукам вилущаються зуби.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
Гине лев, як немає здобичі, і левенята левиці втікають.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
І закрадається слово до мене, і моє ухо почуло ось дещо від нього.
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
у роздумуваннях над нічними видіннями, коли міцний сон обіймає людей,
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
спіткав мене жах та тремтіння, і багато костей моїх він струсонув,
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
і дух перейшов по обличчі моїм, стало дуба волосся на тілі моїм...
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és *ilyen* szót hallék:
Він стояв, але я не пізнав його вигляду, образ навпроти очей моїх був, і тихий голос почув я:
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
Хіба праведніша людина за Бога, хіба чоловік за свойого Творця є чистіший?
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Таж рабам Своїм Він не йме віри, і накладає вину й на Своїх Анголів!
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Що ж тоді мешканці глиняних хат, що в поросі їхня основа? Як міль, вони будуть розчавлені!
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Вони товчені зранку до вечора, і без помочі гинуть назавжди...
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Слава їхня минається з ними, вони помирають не в мудрості!...