Job 10

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Η ψυχη μου εβαρυνθη την ζωην μου θελω παραδοθη εις το παραπονον μου θελω λαλησει εν τη πικρια της ψυχης μου.

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Θελω ειπει προς τον Θεον, μη με καταδικασης δειξον μοι δια τι με δικαζεις.

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

Ειναι καλον εις σε να καταθλιβης, να καταφρονης το εργον των χειρων σου και να ευοδονης την βουλην των ασεβων;

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Σαρκος οφθαλμους εχεις; η βλεπεις καθως βλεπει ανθρωπος;

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

Ανθρωπινος ειναι ο βιος σου; η τα ετη σου ως ημεραι ανθρωπου,

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

ωστε αναζητεις την ανομιαν μου και ανερευνας την αμαρτιαν μου;

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

Ενω εξευρεις οτι δεν ησεβησα και δεν υπαρχει ο ελευθερων εκ των χειρων σου.

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Αι χειρες σου με εμορφωσαν και με επλασαν ολον κυκλω και με καταστρεφεις.

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Ενθυμηθητι, δεομαι, οτι ως πηλον με εκαμες και εις χωμα θελεις με επιστρεψει.

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

Δεν με ημελξας ως γαλα και με επηξας ως τυρον;

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

Δερμα και σαρκα με ενεδυσας και με οστα και νευρα με περιεφραξας.

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

Ζωην και ελεος εχαρισας εις εμε, και η επισκεψις σου εφυλαξε το πνευμα μου

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

ταυτα ομως εκρυπτες εν τη καρδια σου εξευρω οτι τουτο ητο μετα σου.

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

Εαν αμαρτησω, με παραφυλαττεις, και απο της ανομιας μου δεν θελεις με αθωωσει.

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

Εαν ασεβησω, ουαι εις εμε και εαν ημαι δικαιος, δεν δυναμαι να σηκωσω την κεφαλην μου ειμαι πληρης ατιμιας ιδε λοιπον την θλιψιν μου,

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

διοτι αυξανει. Με κυνηγεις ως αγριος λεων και επιστρεφων δεικνυεσαι θαυμαστος κατ εμου.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

Ανανεονεις τους μαρτυρας σου εναντιον μου, και πληθυνεις την οργην σου κατ εμου αλλαγαι στρατευματος γινονται επ εμε.

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

Δια τι λοιπον με εξηγαγες εκ της μητρας; ειθε να εξεπνεον, και οφθαλμος να μη με εβλεπεν.

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Ηθελον εισθαι ως μη υπαρξας ηθελον φερθη εκ της μητρας εις τον ταφον.

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

Αι ημεραι μου δεν ειναι ολιγαι; παυσον λοιπον, και αφες με, δια να αναλαβω ολιγον,

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

πριν υπαγω οθεν δεν θελω επιστρεψει, εις γην σκοτους και σκιας θανατου

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.

γην γνοφεραν, ως το σκοτος της σκιας του θανατου, οπου ταξις δεν ειναι, και το φως ειναι ως το σκοτος.