Job 8

Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:

Şuahlı Bildat şöyle yanıtladı:

Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?

“Ne zamana dek böyle konuşacaksın? Sözlerin sert rüzgar gibi.

Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?

Tanrı adaleti saptırır mı, Her Şeye Gücü Yeten doğru olanı çarpıtır mı?

Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket.

Oğulların ona karşı günah işlediyse, İsyanlarının cezasını vermiştir.

De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz *bocsánatért* könyörögsz;

Ama sen gayretle Tanrı’yı arar, Her Şeye Gücü Yeten’e yalvarırsan,

Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.

Temiz ve doğruysan, O şimdi bile senin için kolları sıvayıp Seni hak ettiğin yere geri getirecektir.

És ha előbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.

Başlangıcın küçük olsa da, Sonun büyük olacak.

Mert kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozódásra!

“Lütfen, önceki kuşaklara sor, Atalarının neler öğrendiğini iyice araştır.

Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.

Çünkü biz daha dün doğduk, bir şey bilmeyiz, Yeryüzündeki günlerimiz sadece bir gölge.

Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!

Onlar sana anlatıp öğretmeyecek, İçlerindeki sözleri dile getirmeyecek mi?

Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?

“Bataklık olmayan yerde kamış biter mi? Susuz yerde saz büyür mü?

Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad.

Henüz yeşilken, kesilmeden, Otlardan önce kururlar.

Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenről elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége *is *elvész.

Tanrı’yı unutan herkesin sonu böyledir, Tanrısız insanın umudu böyle yok olur.

Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.

Onun güvendiği şey kırılır, Dayanağı ise bir örümcek ağıdır.

Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.

Örümcek ağına yaslanır, ama ağ çöker, Ona tutunur, ama ağ taşımaz.

Bő nedvességű ez a napfényen *is,* és ágazata túlnő a kertjén.

Tanrısızlar güneşte iyi sulanmış bitkiyi andırır, Dalları bahçenin üzerinden aşar;

Gyökerei átfonódnak a kőhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.

Kökleri taş yığınına sarılır, Çakılların arasında yer aranır.

Ámha kiirtják helyéről, megtagadja ez őt: Nem láttalak!

Ama yerinden sökülürse, Yeri, ‘Seni hiç görmedim’ diyerek onu yadsır.

Ímé ez az ő pályájának öröme! És más hajt ki a porból.

İşte sevinci böyle son bulur, Yerinde başka bitkiler biter.

Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád előmenetelt.

“Tanrı kusursuz insanı reddetmez, Kötülük edenlerin elinden tutmaz.

Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.

O senin ağzını yine gülüşle, Dudaklarını sevinç haykırışıyla dolduracaktır.

Gyűlölőid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.

Düşmanlarını utanç kaplayacak, Kötülerin çadırı yok olacaktır.”