Job 41

Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

“Livyatan’ı çengelle çekebilir misin, Dilini halatla bağlayabilir misin?

Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

Burnuna sazdan ip takabilir misin, Kancayla çenesini delebilir misin?

Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

Yalvarıp yakarır mı sana, Tatlı tatlı konuşur mu?

Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

Seninle antlaşma yapar mı, Onu ömür boyu köle edesin diye?

Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

Kuşla oynar gibi onunla oynayabilir misin, Hizmetçilerin eğlensin diye ona tasma takabilir misin?

Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

Balıkçılar onun üzerine pazarlık eder mi? Tüccarlar aralarında onu böler mi?

Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

Derisini zıpkınlarla, Başını mızraklarla doldurabilir misin?

Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

Elini üzerine koy da, çıkacak çıngarı gör, Bir daha yapmayacaksın bunu.

Ímé, az ő reménykedése csalárd; *puszta* látása is halálra ijeszt!

Onu yakalamak için umutlanma, Görünüşü bile insanın ödünü patlatır.

Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

Onu uyandıracak kadar yürekli adam yoktur. Öyleyse benim karşımda kim durabilir?

Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

[] Kim benden hesap vermemi isteyebilir? Göklerin altında ne varsa bana aittir.

Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

“Onun kolları, bacakları, Zorlu gücü, güzel yapısı hakkında Konuşmadan edemeyeceğim.

Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

Onun giysisinin önünü kim açabilir? Kim onun iki katlı zırhını delebilir?

Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület *lakik!*

Ağzının kapılarını açmaya kim yeltenebilir, Dehşet verici dişleri karşısında?

Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva *mintegy* szorító pecséttel.

Sımsıkı kenetlenmiştir Sırtındaki sıra sıra pullar,

Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

Öyle yakındır ki birbirine Aralarından hava bile geçmez.

Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

Birbirlerine geçmişler, Yapışmış, ayrılmazlar.

Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

Aksırması ışık saçar, Gözleri şafak gibi parıldar.

A szájából szövétnekek jőnek ki, *és* tüzes szikrák omlanak ki.

Ağzından alevler fışkırır, Kıvılcımlar saçılır.

Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

Kaynayan kazandan, Yanan sazdan çıkan duman gibi Burnundan duman tüter.

Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

Soluğu kömürleri tutuşturur, Alev çıkar ağzından.

Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

Boynu güçlüdür, Dehşet önü sıra gider.

Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

Etinin katmerleri birbirine yapışmış, Sertleşmiş üzerinde, kımıldamazlar.

Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

Göğsü taş gibi serttir, Değirmenin alt taşı gibi sert.

Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

Ayağa kalktı mı güçlüler dehşete düşer, Çıkardığı gürültüden ödleri patlar.

Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, *legyen bár* dárda, kopja vagy kelevéz.

Üzerine gidildi mi ne kılıç işler, Ne mızrak, ne cirit, ne de kargı.

Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

Demir saman gibi gelir ona, Tunç çürük odun gibi.

A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

Oklar onu kaçırmaz, Anız gibi gelir ona sapan taşları.

Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

Anız sayılır onun için topuzlar, Vınlayan palaya güler.

Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

Keskin çömlek parçaları gibidir karnının altı, Düven gibi uzanır çamura.

Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

Derin suları kaynayan kazan gibi fokurdatır, Denizi merhem çömleği gibi karıştırır.

Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné *valaki,* a tenger megőszült.

Ardında parlak bir iz bırakır, İnsan enginin saçları ağarmış sanır.

Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

Yeryüzünde bir eşi daha yoktur, Korkusuz bir yaratıktır.

Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.

Kendini büyük gören her varlığı aşağılar, Gururlu her varlığın kralı odur.”