Job 39

Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
“Dağ keçilerinin ne zaman doğurduğunu biliyor musun? Geyiklerin yavruladığı zamanı sen mi gözlüyorsun?
Mikor meglapulnak tanyáikon, *és* a bokrok közt lesben vesztegelnek?
Sen mi sayıyorsun doğuruncaya dek geçirdikleri ayları? Doğurdukları zamanı biliyor musun?
Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
Çöküp yavrularını doğurur, Kurtulurlar sancılarından.
Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
Güçlenir, kırda büyür yavrular, Gider, bir daha dönmezler.
Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
“Kim yaban eşeğini başı boş gönderdi, Kim bağlarını çözdü?
*Csak* összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
Yurt olarak ona bozkırı, Barınak olarak tuzlayı verdim.
Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
Kentteki kargaşaya güler o, Sürücünün bağırdığını duymaz.
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
Otlamak için tepeleri dolaşır, Yeşillik arar.
A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
“Yaban öküzü sana kulluk etmek ister mi? Geceyi senin yemliğinin yanında geçirir mi?
Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
Sabanla yarık açsın diye ona bağ vurabilir misin? Arkanda, ovalarda tırmık çeker mi?
A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld *gazt* felkeres.
Çok güçlü diye ona bel bağlayabilir misin? Ağır işini ona bırakabilir misin?
Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
Ekinini getireceğine, Buğdayını harman yerinde toplayacağına güvenir misin?
Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
“Devekuşunun kanatları sevinçle dalgalanır, Ama leyleğin kanatları ve tüyleriyle kıyaslanamaz.
Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
Devekuşu yumurtalarını yere bırakır, Onları kumda ısıtır,
Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
Ayak altında ezilebileceklerini, Yabanıl hayvanlarca çiğnenebileceklerini düşünmez.
Vígan *leng* a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
Yavrularına sert davranır, kendinin değilmiş gibi, Çektiği zahmetin boşa gideceğine üzülmez.
Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
Çünkü Tanrı ona bilgelik bağışlamamış, Anlayıştan pay vermemiştir.
És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
Yine de koşmak için kabarınca Ata ve binicisine güler.
Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
“Sen mi ata güç verdin, Dalgalanan yeleyi boynuna giydirdin?
Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
Sen misin onu çekirge gibi sıçratan, Gururlu kişnemesiyle korku saçtıran?
De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
Ayakları toprağı şiddetle eşer, Gücünden ötürü sevinçle coşar, Savaşçının üstüne yürür.
Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
Korkuya güler, hiçbir şeyden yılmaz, Kılıç önünde geri adım atmaz.
Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
Ok kılıfı, parıldayan mızrak ve pala Üzerinde takırdar atın.
*Lábai* vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
Coşku ve heyecanla uzaklıkları yutar, Boru çalınca duramaz yerinde.
Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
Boru çaldıkça, ‘Hi!’ diye kişner, Savaş kokusunu, komutanların gürleyen sesini, Savaş çığlıklarını uzaklardan duyar.
Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
“Atmaca senin bilgeliğinle mi süzülüyor, Kanatlarını güneye doğru açıyor?
Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
Kartal senin buyruğunla mı yükseliyor, Yuvasını yükseklere kuruyor?
A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
Uçurum kenarlarında konaklıyor, Sivri kayalar onun kalesi.
A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, *és* kiterjeszti szárnyait dél felé?
Oradan gözetliyor yiyeceğini, Gözleri avını uzaktan seçiyor.
A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? * (Job 39:31) A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön. * * (Job 39:32) Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. * *terem.* * * * (Job 39:34) Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: * * (Job 39:35) A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki! * * (Job 39:36) És szóla Jób az Úrnak, és monda: * * (Job 39:37) Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. * * (Job 39:38) Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé! *
[] Onun yavruları kanla beslenir, Leşler neredeyse, o da oradadır.”