Job 37

Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!

“Yüreğim titrer buna, Yerinden oynar.

Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.

Dinleyin, gürleyen sesini dinleyin, Ağzından çıkan sesi!

Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.

Şimşeğini göğün altındaki her yere, Yeryüzünün dört bucağına salar.

Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.

Ardından bir ses gümbürder, Görkemli sesiyle gürler. Sesi duyulunca şimşekleri alıkoymaz.

Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: *Szakadjatok.*

Tanrı’nın sesi şaşılacak biçimde gürler, O, anlayışımızın ötesinde büyük işler yapar.

Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.

Çünkü kara, ‘Yere düş’ der, Sağanağa, ‘Bütün şiddetinle boşal.’

Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.

Yarattığı bütün insanlar ne yaptığını bilsin diye, Herkese işini bıraktırır.

Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.

Hayvanlar kovuklarına girer, İnlerinde otururlar.

Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.

Kasırga yuvasından kopar, Soğuk saçılan rüzgarlardan.

Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.

Tanrı’nın soluğu suları dondurur, Geniş sular buz tutar.

És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.

Bulutlara nem yükler, Şimşeğini her yana yayar.

Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.

Yeryüzünde ne buyurursa yapmak üzere Bulutlar O’nun istediği yönde döner durur.

Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.

Ya insanları cezalandırmak Ya da yeryüzünü sulayıp sevgisini göstermek için Yağmur gönderir.

Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?

“Dinle, Eyüp, Dur da düşün Tanrı’nın şaşılası işlerini.

Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, *vagy* a tökéletes tudásnak csudáit *érted-é?*

Tanrı’nın bulutları nasıl düzenlediğini, Şimşeğini nasıl çaktırdığını biliyor musun?

Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?

Bulutların dengesini, Bilgisi kusursuz olanın şaşılası işlerini biliyor musun?

Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?

Dünyanın soluğu kesildiğinde Güneyin kavurucu rüzgarı altında Giysilerin seni terletmez mi?

Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.

Dökme tunç bir ayna kadar sert olan gökkubbeyi O’nunla birlikte yayabilir misin?

Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!

“O’na ne söyleyeceğimizi öğret bize, Çünkü karanlık yüzünden sözümüze düzen veremiyoruz.

Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át *rajta* és kiderül.

Konuşmak istediğim O’na söylenebilir mi? Kimse yutulmak ister mi?

Észak felől arany*színű világosság* támad, Isten körül félelmetes dicsőség.

Rüzgar geçip göğü temizlediğinde Gökte parıldayan ışığa kimse bakamaz.

Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.

Altın parıltısı geliyor kuzeyden, Tanrı korkunç görkeme bürünmüş.

Azért rettegjék őt az emberek; a *kevély* bölcsek közül nem lát ő egyet sem.

Her Şeye Gücü Yeten’e biz ulaşamayız. Gücü yücedir, Adaleti ve eşsiz doğruluğuyla kimseyi ezmez.

Bu yüzden insanlar O’na saygı duyar, Çünkü O, bilgeleri dikkate almaz.”