Job 17

Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

“Yaşama gücüm tükendi, günlerim kısaldı, Mezar gözlüyor beni.

Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; *különben* ki csap velem kezet?

Çevremi alaycılar kuşatmış, Gözümü onların aşağılamasıyla açıp kapıyorum.

Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

“Ey Tanrı, kefilim ol kendine karşı, Başka kim var bana güvence verecek?

A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

Çünkü onların aklını anlayışa kapadın, Bu yüzden onları zafere kavuşturmayacaksın.

Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

Para için dostlarını satan adamın Çocuklarının gözünün feri söner.

A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

“Tanrı beni insanların diline düşürdü, Yüzüme tükürmekteler.

Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

Kederden gözümün feri söndü, Kollarım bacaklarım çırpı gibi.

Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

Dürüst insanlar buna şaşıyor, Suçsuzlar tanrısızlara saldırıyor.

Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

Doğrular kendi yolunu tutuyor, Elleri temiz olanlar gittikçe güçleniyor.

Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

“Ama siz, hepiniz gelin yine deneyin! Aranızda bir bilge bulamayacağım.

Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

Günlerim geçti, tasarılarım, Dileklerim suya düştü.

Ha reménykedem is, a sír *már* az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

Bu insanlar geceyi gündüze çeviriyorlar, Karanlığa ‘Işık yakındır’ diyorlar.

A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

Ölüler diyarını evim diye gözlüyorsam, Yatağımı karanlığa seriyorsam,

Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

Çukura ‘Babam’, Kurda ‘Annem, kızkardeşim’ diyorsam,

Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

Umudum nerede? Kim benim için umut görebilir?

Umut benimle ölüler diyarına mı inecek? Toprağa birlikte mi gireceğiz?”