Job 16

Felele pedig Jób, és monda:

Eyüp şöyle yanıtladı:

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

“Buna benzer çok şey duydum, Oysa siz avutmuyor, sıkıntı veriyorsunuz.

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy *így* felelsz?

Boş sözleriniz hiç sona ermeyecek mi? Nedir derdiniz, boyuna karşılık veriyorsunuz?

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

Yerimde siz olsaydınız, Ben de sizin gibi konuşabilirdim; Size karşı güzel sözler dizer, Başımı sallayabilirdim.

Erősíthetnélek titeket *csak* a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené *fájdalmatokat.*

Ağzımdan çıkan sözlerle yüreklendirir, Dudaklarımdan dökülen avutucu sözlerle yatıştırırdım sizi.

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

“Konuşsam bile acım dinmez, Sussam ne değişir?

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

Ey Tanrı, beni tükettin, Bütün ev halkımı dağıttın.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

Beni sıkıp buruşturdun, bana karşı tanık oldu bu; Zayıflığım kalkmış tanıklık ediyor bana karşı.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

Tanrı öfkeyle saldırıp parçalıyor beni, Dişlerini gıcırdatıyor bana, Düşmanım gözlerini üzerime dikiyor.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

İnsanlar bana dudak büküyor, Aşağılayarak tokat atıyor, Birleşiyorlar bana karşı.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

Tanrı haksızlara teslim ediyor beni, Kötülerin kucağına atıyor.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

Ben rahat yaşıyordum, ama Tanrı paraladı beni, Boynumdan tutup yere çaldı. Beni hedef yaptı kendine.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

Okçuları beni kuşatıyor, Acımadan böbreklerimi deşiyor, Ödümü yerlere döküyor.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

Bedenimde gedik üstüne gedik açıyor, Dev gibi üzerime saldırıyor.

Zsák-ruhát varrék az én *fekélyes* bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

“Giymek için çul diktim, Gururumu ayak altına aldım.

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka *szállt;*

Ağlamaktan yüzüm kızardı, Gözlerimin altı morardı.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

Yine de ellerim şiddetten uzak, Duam içtendir.

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

“Ey toprak, kanımı örtme, Feryadım asla dinmesin.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

Daha şimdiden tanığım göklerde, Beni savunan yücelerdedir.

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

Dostlarım benimle eğleniyor, Gözlerim Tanrı’ya yaş döküyor;

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

Tanrı kendisiyle insan arasında İnsanoğluyla komşusu arasında hak arasın diye.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. * (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. *

“Çünkü birkaç yıl sonra, Dönüşü olmayan yolculuğa çıkacağım.