Job 15

Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:

Temanlı Elifaz şöyle yanıtladı:

Vajjon a bölcs felelhet-é *ilyen* szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?

“Bilge kişi boş sözlerle yanıtlar mı, Karnını doğu rüzgarıyla doldurur mu?

Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.

Boş sözlerle tartışır, Yararsız söylevler verir mi?

Te már semmivé akarod tenni az *Isten* félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!

Tanrı korkusunu bile ortadan kaldırıyor, Tanrı’nın huzurunda düşünmeyi engelliyorsun.

Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.

Çünkü suçun ağzını kışkırtıyor, Hilekârların diliyle konuşuyorsun.

A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.

Kendi ağzın seni suçluyor, ben değil, Dudakların sana karşı tanıklık ediyor.

Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?

“İlk doğan insan sen misin? Yoksa dağlardan önce mi var oldun?

Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?

Tanrı’nın sırrını mı dinledin de, Yalnız kendini bilge görüyorsun?

Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?

Senin bildiğin ne ki, biz bilmeyelim? Senin anladığın ne ki, bizde olmasın?

Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.

Bizde ak saçlı da yaşlı da var, Babandan bile yaşlı.

Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?

Az mı geliyor Tanrı’nın avutması sana, Söylediği yumuşak sözler?

Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?

Niçin yüreğin seni sürüklüyor, Gözlerin parıldıyor,

Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?

Tanrı’ya öfkeni gösteriyorsun, Ağzından böyle sözler dökülüyor?

Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?

“İnsan gerçekten temiz olabilir mi? Kadından doğan biri doğru olabilir mi?

Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:

Tanrı meleklerine güvenmiyorsa, Gökler bile O’nun gözünde temiz değilse,

Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!

Haksızlığı su gibi içen İğrenç, bozuk insana mı güvenecek?

Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;

“Dinle beni, sana açıklayayım, Gördüğümü anlatayım,

A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;

Bilgelerin atalarından öğrenip bildirdiği, Gizlemediği gerçekleri;

A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.

O atalar ki, ülke yalnız onlara verilmişti, Aralarına henüz yabancı girmemişti.

Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.

Kötü insan yaşamı boyunca kıvranır, Zorbaya ayrılan yıllar sayılıdır.

A félelem hangja *cseng* az ő füleiben; a békesség *ide*jén tör rá a pusztító!

Dehşet sesleri kulağından eksilmez, Esenlik içindeyken soyguncunun saldırısına uğrar.

Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.

Karanlıktan kurtulabileceğine inanmaz, Kılıç onu gözler.

Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.

‘Nerede?’ diyerek ekmek ardınca dolaşır, Karanlık günün yanıbaşında olduğunu bilir.

Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.

Acı ve sıkıntı onu yıldırır, Savaşa hazır bir kral gibi onu yener.

Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;

Çünkü Tanrı’ya el kaldırmış, Her Şeye Gücü Yeten’e meydan okumuş,

*Kinyujtott* nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.

Kalın, yumrulu kalkanıyla O’na inatla saldırmıştı.

Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;

“Yüzü semirdiği, Göbeği yağ bağladığı halde,

És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:

Yıkılmış kentlerde, Taş yığınına dönmüş oturulmaz evlerde oturacak,

Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.

Zengin olmayacak, serveti tükenecek, Malları ülkeye yayılmayacaktır.

Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.

Karanlıktan kaçamayacak, Filizlerini alev kurutacak, Tanrı’nın ağzından çıkan solukla yok olacaktır.

Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.

Boş şeye güvenerek kendini aldatmasın, Çünkü ödülü de boş olacaktır.

Nem idejében telik el *élete,* és az ága ki nem virágzik.

Gününden önce işi tamamlanacak, Dalı yeşermeyecektir.

Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.

Asma gibi koruğunu dökecek, Zeytin ağacı gibi çiçeğini dağıtacaktır.

Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.

Çünkü tanrısızlar sürüsü kısır olur, Rüşvetçilerin çadırlarını ateş yakıp yok eder.

Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.

[] Fesada gebe kalıp kötülük doğururlar, İçleri yalan doludur.”